Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gulyás: Számos európai országban van regisztráció + videó

Európa számos országában létezik ez a gyakorlat, és hazánkban - a mostani rendszerhez képest – ez annyi változást jelentene, hogy a választói névjegyzéket nem az állam, hanem maguk a választópolgárok állítják össze – jelentette ki Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő az előzetes regisztrációról szólva a HírTV Péntek8 című műsorában.


Dátum: 2012-09-22 11:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184574
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:19:51.917824, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Gulyás Gergely a Hír Tv Péntek8 című műsorában

Felhívta a figyelmet arra, hogy a regisztrációra még az ellenzéki pártok szerint is szükség van két esetben, és üdvös egy esetben. Az egyik, ahol feltétlenül szükség van rá, az a határon túli magyar választópolgárok ügye, akik 2014-től kezdve szavazhatnak, a másik ilyen pedig a nemzetiségi listákra szavazó választópolgárok csoportja. Szintén üdvös azokban az esetekben, amikor valakinek van magyarországi lakóhelye, de tartósan külföldön tartózkodik – sorolta Gulyás.

A politikus szólt a választókerületi beosztásról is, szavai szerint voltak 25 ezres és 75 ezres választókörzetek is. Csepelen ugyanannyi választópolgár két mandátumról döntött, mint a II. kerületben egy, mert 1989-ben még az utolsó kommunista kormány döntött a választókerületi beosztásról – jegyezte meg.

Ezek után, most létrejön egy olyan rendszer, ahol a Velencei Bizottság szigorú ajánlásainak megfelelően a legnagyobb különbség az 15 százalék két szavazókör között a 300 helyett, és utána mi kapjuk azokat a vádakat, hogy alkotmányos alapjogot sért az új választójogi rendszer – fejtette ki az ellenzéki kritikákra reagálva.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4283, 'source_type': 'media', 'source_id': 9243, 'target_type': 'article', 'target_id': 121111, 'relation_type': 'describes'}