Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tállai: A fejlesztések és a hagyományok ápolása is fontos

A Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára szerint az a település lehet sikeres Magyarországon, amelyik nemcsak az infrastruktúráját fejleszti, hanem ápolja a történelmi hagyományait is.


Dátum: 2012-09-22 17:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184580
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:19:53.993214, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tállai András erről szombaton, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bükkábrányban beszélt, ahol mini naperőművet avatott, továbbá átadta az új főteret és a felújított rendőrőrsöt. Az államtitkár közlése szerint tiszteletre méltó eredmény, ha egy község akkor, olyan körülmények között kész és képes a fejlesztésre, amikor a magyar falvak napi küzdelmet folytatnak azért, hogy perspektívát, egzisztenciát teremtsenek polgáraiknak.

Tállai András úgy véli, Bükkábrány közössége példát mutat mindkét említett területen, hiszen - mondta - 56-os hősről nevezték el a város könyvtárát és szabadidőközpontját, Mátyás királyra változtatták a Vörös hadsereg utca elnevezést, II. András királyról nevezték el a község megszépült központját, s a főtér kialakításával megteremtették "a község szívét".

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 13 millió forintos támogatásával megvalósult, hat kilowatt teljesítményű mini naperőmű termelése fedezi a közeli polgármesteri hivatal teljes elektromosenergia-ellátását. A községnek csupán a hárommillió forint áfát kellett biztosítania a beruházáshoz.

A főtér és a rendőrőrs rekonstrukcióját saját kasszájából finanszírozta az 1700 lakosú falu. Előbbi 15 millió, utóbbi kétmillió forintba került.

Az ünnepség zárásaképpen a bányásztelepülés központjában felavatták Szent Borbálának, a bányászok védőszentjének szobrát.

Kapcsolódó elemek