Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hibát vétett az amerikai hírszerzés

Súlyos mulasztásokat és hiányosságokat ró fel az amerikai hírszerzésnek a 2001. szeptember 11-i New York-i és washingtoni terrortámadásokról és a megakadályozásukra hivatott szervek munkájának fogyatékosságairól elkészült kongresszus jelentés.


Dátum: 2003-07-17 16:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12794
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:32:37.843451, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A törvényhozás a The New York Times csütörtöki számának értesülése szerint bírálja az amerikai hírszerzést, amiért nem tudott beszivárogni az al-Kaida afganisztáni kiképzőtáboraiba és nem tudta felderíteni, hogy milyen támadásokra készül a terrorhálózat.

A jövő csütörtökön megjelenő kilencszáz oldalas jelentés szerint a titkosszolgálatok nem tudtak közvetlen értesüléseket szerezni, ügynököket beépíteni vagy beszervezni, noha tudomásuk volt róla, hogy a terroristák egyesült államokbeli merényleteket terveznek. A kongresszus két házának, a képviselőháznak és a szenátusnak a közös bizottsága hosszas vizsgálatot folytatott az ügyben. A jelentés a tervezettnél csak több hónappal később jelenhet meg, mivel a titkosszolgálatok követelésére egyes fejezeteit biztonsági megfontolásokból cenzúrázták. Eleanor Hill, a kongresszusi vizsgálat koordinátora szerint a titkosszolgálatok a huzavonában nem mindig tudták keresztülvinni akaratukat. A jelentés "helytálló", és meglehetősen világos képet ad a történtekről - hangsúlyozta

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek