Újabb Szaddam hangfelvétel látott napvilágot
Szaddám Huszeinnek tulajdonított újabb hangfelvételt játszott le csütörtökön a dubaji központú al-Arabija és a katari székhelyű al-Dzsazíra műholdas televíziócsatorna, amelyben a megbuktatott diktátor azzal vádolja az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát, hogy az iraki tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatban hazudtak saját népüknek a háború mielőbbi megindítása érdekében.
Dátum: 2003-07-17 17:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12798
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:32:39.051192, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Mára nyilvánvalóvá vált, hogy alaptalanok azok a vádak, miszerint Irak tömegpusztító fegyvereket birtokol - hangoztatja a hangszalagon Szaddám Huszein. A megszállók felfedték igazi szándékukat, ami nem más, mint Irak elözönlése és felosztása - hallható a felvételen, amit feltehetően a Baasz párt hatalomra jutásának csütörtöki 35. évfordulójához időzítve juttattak el a két arab nyelvű televízióhoz. A volt diktátor a szalagon azzal fenyegeti meg a koalíciós erőket, hogy az elkövetkező időszakban az ellenük irányuló szabotázsakciók fokozódásával kell számolniuk. - Az ellenség Irak meggyengítésére törekszik - számunkra az egyedüli eredeti megoldás, hogy ellenálljunk a megszállásnak a dzsihád által, hogy veszteségeket okozzunk nekik és kiszorítsuk az ellenséget Irakból - mondja arabul a hang, amely a megbuktatott iraki elnök nyilatkozatait jól ismerő szakértők vélekedése szerint nagyon hasonlít Szaddám Huszein hangszínéhez, illetve beszédei stílusához. A szöveg kétségtelenül tartalmaz a közeli napokban történt eseményekre való utalásokat is: a beszélő az iraki tömegpusztító fegyverek körüli diplomáciai bonyodalmon kívül szól az amerikai erők által nemrég életre hívott iraki kormányzótanácsról is, amely szerinte "csak a megszállók akaratát képviselheti", nem a nép érdekét. A hangszalag hitelességét illetően megbízható szakértői vélemény egyelőre még nem áll rendelkezésre, de ha valóban Szaddám Huszein hangját rögzítették rajta, akkor ez bizonyítja, hogy a volt diktátor életben van. A csütörtökön lejátszott felvétel immár a harmadik Szaddámnak tulajdonított hangfelvétel, amely áprilisi bukása óta a nyilvánosságra került. Az al-Arabija televízió közölte: a felvételt egyik újságírójához juttatták el ismeretlenek Bagdadban. A Szaddám-rezsim idején minden év július 17-én nagyszabású ünnepségeket rendeztek a Baasz párt hatalomra jutásának emlékére. Csütörtökön hosszú évek óta először elmaradtak az ünneplések Bagdad és a többi iraki város utcáin. A Reuters hírügynökség tudósítójának kérdésére bagdadi lakosok elmondták: annak idején az ünnepen mindenki részt vett és hangosan kiabálta elkötelezettségét Szaddám Huszein iránt, mivel a Baasz párt emberei a felnőtteket több napos elzárással, a diákokat iskolai bukásokkal fenyegették meg. - Ha a Baasz párt tagjai az iszlám szent ünnepeit is ilyen lelkesedéssel ünnepelték volna, mint ezt az ünnepet, akkor Allah hatalmon tartotta volna őket - mondta élcelődve az egyik mecset muzulmán papja
MTI - fidesz.hu