Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem lehet különbséget tenni a választók között + videó

Körülbelül egymillió olyan polgár van, aki 2014-ben voksolásra jogosult lesz, és a jelenlegi rendszerben nem tudna részt venni a választásokon – indokolta az előzetes regisztráció intézményének bevezetését Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke az ATV Start című műsorában, kedden.


Dátum: 2012-09-25 11:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184641
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:20:17.180018, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Kósa Lajos az ATV Start című műsorában

Kósa Lajos, jelezve, hogy az előző szabályozás szerint a külföldön élők szavazása igen akadozva ment, rámutatott: meg kellett teremteni a levélben szavazás lehetőségét. Kifejtette: a követségeknek az ötszázezres tömeg is gondot okozna, nem beszélve arról a négyszázezer emberről, akik a választás napján nem tartózkodnak Magyarországon.

Arra a felvetésre, hogy a belföldön tartózkodó választóknak miért kell feliratkoznia, a Fidesz ügyvezető alelnöke úgy reagált: a választójog egyik legfontosabb elve, hogy általános, egyenlő és titkos legyen. Ezért nem lehet az eljárásban különbséget tenni választó és választó között – fűzte hozzá.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy korábban az Alkotmánybíróság többször felhívta a figyelmet arra, hogy éppen a külföldön élők szavazási módja miatt a magyar választási rendszer bizonyos részei alkotmányellenesek. Mindezek mellett Kósa Lajos jelezte, hogy a népesség nyilvántartási rendszer is pontatlan, ezért döntöttek egy más szisztéma mellett, melynek része a feliratkozás is.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2038, 'source_type': 'media', 'source_id': 9257, 'target_type': 'article', 'target_id': 121171, 'relation_type': 'describes'}