Jordán üzletemberekkel tárgyalt Szijjártó Péter
A kormány a keleti nyitás keretében különös hangsúlyt helyez az arab világgal való gazdasági együttműködésre - mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára kedden az Issa H. Muraddal, a Jordán Európai Üzleti Szövetség (JEBA) elnökével és a szervezet soraiba tartozó jordán üzletemberekkel folytatott budapesti megbeszélésen.
Dátum: 2012-09-25 12:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184644
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:20:18.360007, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A találkozóról Varga Éva, az államtitkár sajtófőnöke tájékoztatta az MTI-t közleményben, amelyben kifejtette: a tárgyaláson elhangzott, hogy magyar cégeknek piaci lehetőséget jelent a jordán közösségi közlekedés megújítása és a mezőgazdasági technológiák iránti kereslet.
A tárgyalópartnerek megállapodtak abban is, hogy Orbán Viktor kormányfő januári ammáni látogatása során magyar-jordán üzleti fórumot rendeznek a jordán fővárosban, valamint "közös erőfeszítéseket tesznek az egymás országaiba irányuló turizmus dinamizálása érdekében" - közölte a sajtófőnök, hozzátéve, hogy a jordán üzletemberek kérték Magyarország segítségét az Európai Unióval kötendő kereskedelmi egyezmények felgyorsításához.