Építőipar: rendszerváltást hozhat az új építési törvény
Rendszerváltást hozhat az építőiparban az új építési törvény hatályba lépése – hangoztatta a Belügyminisztérium területrendezési és építésügyi helyettes államtitkára kedden Székesfehérváron, egy építőipari vállalkozói konzultáción.
Dátum: 2012-09-25 16:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184668
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:20:27.729633, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szaló Péter elmondta, a kivitelezés folyamata számos ponton változik: így például megerősítik és pontosan definiálják a fővállalkozói és alvállalkozói szerepeket, e-építési naplót vezetnek be. Hamarosan befejeződik az elektronikus dokumentációs rendszer fejlesztése: nemcsak a különböző kiviteli tervek lesznek megtalálhatók elektronikus formában, hanem az energetikai tanúsítványok és az építési napló is. Ezeknek nagy szerepük lesz a lánctartozások csökkentésében.
Hangsúlyozta: a már létező fedezetkezelő rendszert is szeretnék továbbfejleszteni. Emlékeztetett rá, hogy jelenleg csak az egymilliárd forint feletti uniós beruházásoknál használják a fedezetkezelőt, de korábban jól működött kisebb munkák esetében is. A fizikai teljesítés össze lenne kapcsolva a pénzügyivel az építkezés minden szintjén; "a kivitelezési sorban feljebb lévő" vállalkozó engedményezi a kifizetést a munkát elvégző alvállalkozónak – mondta. Kiemelte: a rendszerbe bevonandó vállalkozások köréről és a beruházási értékhatárról még nem döntöttek, de szeretnék kiterjeszteni az alsó határt 100 millió forintig. Az erről szóló kormányrendelet-tervezet hamarosan az államtitkári értekezlet, majd a kormány elé kerül.