Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb munkahelyek Nyíregyházán

Új gyártócsarnokkal bővítette telephelyét az acélszerkezeteket gyártó, valamint ipari gázok és acélalapanyagok kereskedelmével foglalkozó nyíregyházi Magyar Acélművek Kft.


Dátum: 2012-09-26 10:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184693
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:20:37.630660, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA 188 millió forint értékű, 50 százalékban uniós támogatás segítségével megvalósuló beruházást Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester avatta fel szerdán a szabolcsi megyeszékhelyen. Az új, 1.200 négyzetméter alapterületű üzemcsarnokban a jövőben acélszerkezetek gyártásával foglalkoznak majd.', 'A 2003-ban családi vállalkozásként indult kft. eddig egy 700 négyzetméteres üzemegységben gyártotta a termékeit tíz munkavállalóval, a fejlesztés eredményeként azonban további tizenkét embernek biztosítanak munkalehetőséget - mondta Olha József cégvezető az MTI-nek.

\xa0\xa0\xa0

Egy németországi acélhengermű, a Salzgitter Mannesman Stahlhandel kelet-magyarországi raktárpartnereként is tevékenykedő Magyar Acélművek Kft. saját nettó árbevétele évek óta meghaladja az 1 milliárd forintot, a német cég nevében értékesített termékekkel együtt összforgalma éves szinten eléri a 2,5 milliárd forintot. A táraság mérleg szerinti eredménye 2011-ben több mint 83 millió forint volt, amely csaknem 20 millió forinttal haladja meg a 2010-es eredményt - olvasható a cég honlapján.']

Kapcsolódó elemek