"2008-ban a szocialisták nem voltak hajlandók őszintén beszélni"
A szocialista kormány tagjai pontosan tudták, hogy az IMF-megállapodásnak az lesz a következménye, hogy csökkenteni kell a béreket, a nyugdíjakat, meg kell emelni a személyi jövedelemadót, be kell vezetni az ingatlanadót, és még számtalan megszorítást kell életbe léptetni – jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a gazdasági és informatikai bizottság szerdai - a 2008-as IMF-megállapodás körülményeit megvitató - ülését követő sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2012-09-26 14:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184703
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:20:41.516301, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint mondta, korábban az akkori kormány számtalan olyan gazdaságpolitikai hibát követett el, aminek az eredményeként nem volt más választása. 2008-ban az akkori kormánynak nem volt ereje, nem volt módja és nem volt lehetősége arra, hogy mérlegelje a feltételeket – fűzte hozzá. Rogán Antal hangsúlyozta, a szocialisták csak olyan feltételeket tudtak elfogadni, amelyek 2009-ben mélyítették a gazdasági válságot. Ez volt a korábban követett rossz gazdaságpolitika eredménye – mutatott rá.
A fideszes politikus szólt arról is, hogy véleménye szerint, a bizottsági ülésen elhangzottak alapján, az „akkori kormánytagok nem beszéltek őszintén, pontosan tudták, hogy az IMF-megállapodásnak az lesz a következménye, hogy csökkenteni kell a béreket, a nyugdíjakat, meg kell emelni a személyi jövedelemadót, be kell vezetni az ingatlanadót, és még számtalan megszorítást kell életbe léptetni”. Az én meggyőződésem szerint ezek akkor nem segítették elő, hogy 2009-ben hazánkban gazdasági növekedés legyen – hangsúlyozta.
['\n\t\t\n\t\tRogán Antal szólt arról is, egyetért Simor Andrásnak, a jegybank elnökének szavaival, miszerint ma \xa0lehet jobb körülmények között, más feltételek között IMF-megállapodást kötni. Ez a mostani kormány és a kormánypártok szándéka is – húzta alá.', 'A következő bizottsági ülésen, október elsején, készen állunk arra, hogy a tárgyalódelegáció tagjaként tájékoztassam a bizottság tagjait arról, hogy a kormány által felajánlott intézkedések köre mit tartalmaz, tehát milyen megállapodást szeretnénk kötni mi a valutaalappal – jelentette ki.
\xa0']