Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elkészült a Volánbusz reorganizációját vizsgáló jelentés

A Volánbusz reorganizációját vizsgáló bizottság jelentése szerint a cég ingatlanértékesítéseinél, a szolgáltatások kiszervezését szolgáló szerződéseknél és az offshore tulajdonosoknál történtek szabálytalanságok - mondta Manninger Jenő (Fidesz) elnök, a parlamenti testület szerdai ülésén.


Dátum: 2012-09-26 17:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184713
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:20:45.088595, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kiszervezett buszjáratoknál azt nevezte szabálytalannak a politikus, hogy az üzemeltetők 540 millió forintot kaptak üzemanyag-áremelkedési kompenzáció, illetve a lízingdíj emelkedése miatt. Ez utóbbi indoka az euró forintban mért árfolyamváltozása volt.

Az üzemanyag-, illetve árfolyam-kompenzációról a vitában Manninger Jenő úgy vélekedett: bár az akkor, más cégek által kötött hasonló szerződések mindegyike tartalmazott ilyen kikötést, a járatok kiszervezési kiírásai nem tartalmazták ezt, mégis utólag fizettek a nyertes vállalkozóknak ezeken a címeken.

Az ingatlanértékesítések közül a testület szabálytalannak minősítette a Szabolcs utcai telephely eladását; annak árát ugyan reálisnak találták, de kifogás érte azt a tényt, hogy a vevő a mai napig nem tett vele semmit. A vitában elhangzottak alapján a Szabolcs utcai telephelyet a vevő azért vásárolta meg 1,26 milliárd forintért, mert az akkor tervezett kormányzati negyed közelsége miatt látott fantáziát benne.

Az Andor utcai telephely eladásával kapcsolatosan azt tartalmazza a jelentés, hogy a vagyonértékelés csak a pályázat megjelenése után készült el. A vevő, aki 2,8 milliárd forintért vette meg az ingatlant, négy hónap múlva 3,5 milliárdért adta tovább. Göndör István (MSZP) erre úgy reagált, hogy a vagyonértékelésnek nem a pályázat kiírásakor, hanem a szerződés megkötésekor kell meglennie.

A szentendrei buszpályaudvar kapcsán arra derült fény, hogy a vevő által vállalt fejlesztés elmaradt, így a haszon mindössze 22 millió forint volt ezen az üzleten.

A kifogásolt egyéb ügyletekből egy 50 millió forintos, "értelmetlen tanácsadási szerződést" emelt ki a bizottság elnöke.

Szilágyi György (Jobbik) az egész ügyet az MSZP mutyijának nevezte, Göndör István viszont boszorkányüldözésről beszélt. Bödecs Barna (Jobbik) és Spaller Endre (KDNP) egyaránt kiállt a jelentés mellett.

A korábbi üléseken már felmerült offshore szál is bekerült a jelentésbe. Ezt most úgy fogalmazták meg, hogy egy vagyonrészt - ingatlanban és kiszervezett járatokban - vélhetően a volt vezérigazgató köréhez köthető csoport szerzett meg. A bizottság gyanúja szerint az offshore cégek mögött is ők álltak, de ezt nem tudták bizonyítani.

A bizottság a Fidesz, a KDNP és a Jobbik képviselőinek igen szavazatával támogatta a jelentést. Göndör István és az általa képviselt Burány Sándor (MSZP) ellene szavazott, Schiffer András (LMP) nem volt jelen az ülésen.

Kapcsolódó elemek