Varga: Tartjuk magunkat a megállapodáshoz
További kiadáscsökkentés sem zárható ki a már nyilvánosságra került bürokráciacsökkentés és a segélyezési plafon mellett - nyilatkozta Varga Mihály, az IMF/EU-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter az Indexnek szerdán.
Dátum: 2012-09-26 18:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184717
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:20:46.640349, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszter szerint a kormány "gondolkodik még egyéb kiadásoldali intézkedésekben" az IMF-megállapodás érdekében, de ezeket előbb az IMF-fel szeretnék megvitatni, mielőtt azok nyilvánosságra kerülnének.
Varga Mihály a portálnak megerősítette, hogy a bankadó kapcsán mindenképp tartani fogják magukat a bankszövetséggel kötött korábbi megállapodáshoz. Ezt jelenti, hogy a 2010 végén kivetett válságadó 2013-ban a korábbi érték felén marad, majd 2014-től megszűnik.
Arra a kérdésre, hogy mikor folytatódhatnak a hiteltárgyalások, a miniszter azt válaszolta, hogy "mivel a mi fő tárgyalópartnerünk, Thanosz Arvanitisz jó eséllyel érintett az IMF éves közgyűlésén", legkorábban annak lezárultával, tehát október 15. után folytatódhatnak az egyeztetések.