A kormánypárti oldal vitatta a 2008-as IMF-szerződés körülményeit
Az Országgyűlés gazdasági bizottságának szerdai ülésén a kormánypárti képviselők vitatták a 2008-as IMF-szerződés körülményeit, a 2008-as első részlet gyors lehívásának szükségességét.
Dátum: 2012-09-26 18:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184718
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:20:47.033045, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Selmeczi Gabriella (Fidesz) azt vitatta, számolt-e az akkori kabinet, hogy a későbbi, a 2009-re vállalt makrogazdasági pálya megszorításokat hozhat, felmerült-e a kormányüléseken, hogy ezeknek a megszorító intézkedéseknek vannak-e alternatívái. Felvette: foglalkozott-e azzal az akkori kormány, elrontottak-e valamit, hogy 2008-ban az ország ilyen sebezhető állapotba került. Kiemelte: sokan rámutattak már arra, hogy az eladósodottság volt az oka a sebezhetőségnek, de nemcsak az államháztartás adósodott el nagymértékben, hanem a háztartások is.
Aradszki András (KDNP) szerint az ország finanszírozási lehetőségei, az államadóság kezelése nem indokolta az akkori IMF-hitel gyors felvételét.