Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lett-magyar miniszteri egyeztetés a KAP jövőjéről

Európai uniós tagságunk és az agrárium gazdaságban betöltött kiemelt szerepe is összeköti a két országot – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, miután Budapesten tárgyalt Laimdota Straujuma lett mezőgazdasági miniszterrel. A háromnapos látogatásra hazánkba érkező lett delegációt magyarországi befektetési és kereskedelmi kapcsolatok iránt érdeklődő üzletemberek is elkísérték - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), szerdán.

Dátum: 2012-09-27 08:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184720
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:20:47.794801, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A VM tájékoztatása szerint a vidékfejlesztési tárca vezetője lett kollégájával áttekintette a két tagállam elképzeléseit a Közös Agrárpolitika (KAP) jövőjéről. Magyarország és Lettország álláspontja számos kérdésben megegyezik. A két miniszter egyetértett abban, hogy a jövőbeni,2014-től kezdődő hétéves uniós költségvetésben a Közös Agrárpolitikára szánt keret, ezen belül a gazdáknak jutó támogatás, nem csökkenhet a mostanihoz képest.

A Közös Agrárpolitika zöldítéséről szóló jelenlegi javaslat túl szigorú, Lettország is nagyobb tagállami mozgásteret szeretne a zöld komponens szabályozásánál. Magyarország a jövőben a termeléshez kötött támogatások arányát növelni, a támogatott ágazatok körét pedig bővíteni kívánja, amivel Lettország egyetért.

A lett álláspont a Bizottság jelenlegi javaslatával szemben a közvetlen kifizetések tagállamok közötti gyorsabb és nagyobb mértékű kiegyenlítését szorgalmazza, hogy a balti államok támogatottsági szintje is közelítsen az uniós átlaghoz. A magyar miniszter szerint minden tagállam számára elfogadható, méltányos megoldást kell találni. Mindkét fél hangsúlyozta, hogy az élelmiszertermelés elsődleges fontosságú, ezért az aktív gazda fogalmát meg kell határozni annak érdekében, hogy a közvetlen támogatások azokhoz kerüljenek, akik valóban termelnek.

A megbeszélésen Fazekas Sándor beszámolt a magyar elnökség tapasztalatairól, és felajánlotta a segítséget a 2015. első félévében esedékes lett uniós elnökségi felkészüléshez. A kétoldalú tárgyalással párhuzamosan megtartották a Magyar - Lett Mezőgazdasági Munkacsoport soros ülését, amelynek napirendjén főként vidékfejlesztési kérdések szerepeltek - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek