Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Út a Békéhez Díjjal tüntette ki a Szentszék Áder Jánost

Az Út a Békéhez Díjjal tüntette ki Áder János köztársasági elnököt helyi idő szerint szerdán a Szentszéknek az ENSZ mellett működő állandó megfigyelő missziója. Azért ítélták oda a díjat a magyar államfőnek, mert Magyarország sokat tett az emberi élet és a házasság intézményének tiszteletben tartásáért.


Dátum: 2012-09-27 08:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184726
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:20:49.983713, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA díjat a misszióvezető, Francis Chullikatt nuncius adta át New Yorkban. Az Út a Békéhez Díj (Path to Peace Award) alapítvány igazgatótanácsa azért ítélte oda az idén 20. alkalommal átadott díjat a magyar államfőnek, mert Magyarország sokat tett az emberi élet és a házasság intézményének tiszteletben tartásáért. A díjátadó ceremónián Edward Egan, New York érseke a magyar alkotmány ezen rendelkezéseit "a nyugati kultúra legjobb értékeinek" minősítette.', 'Chullikat nuncius érsek a laudációban rámutatott, hogy az új magyar alaptörvény magában foglalja az "Isten áldd meg a magyart" hivatkozást, elismeri a kereszténységnek a nemzet fennmaradásában játszott szerepét, valamint hogy ünnepélyesen megemlékezik arról: a magyar államot Szent István király építette ki, aki ezer évvel ezelőtt a keresztény Európa részévé tette Magyarországot. Az alkotmány ugyanakkor szavatolja az egyházak szuverenitását, valamint minden ember lelkiismereti és vallásszabadságát, beleértve a szabad vallásválasztás és vallásváltoztatás jogát, illetve a vallás nyilvános gyakorlását.\tA nuncius a méltatásban kitért arra is, hogy a magyar alaptörvény elismeri: minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, és meghatározza, hogy az élet embrionális és a magzati fogantatás pillanatától védett. Külön kiemelte, hogy az alkotmány értelmében Magyarország megvédelmezi az egy férfi és egy nő szabad akaratából létrejött házasság intézményét, és kinyilatkoztatja, hogy a család a nemzet fennmaradásának alapja.

"\xa0Hunyadi nemcsak Magyarország határait védte meg, hanem a kereszténység értékeit is"

\tÁder János beszédében rámutatott, hogy az 1990 óta szabad Magyarország azért fogadott el most új alaptörvényt, mert csak most született meg az ehhez szükséges, a választók törvényes felhatalmazásával rendelkező kétharmados parlamenti többség. A köztársasági elnök kijelentette: ez garancia arra, hogy az alkotmány nagyon sokára fog megváltozni. Áder János emlékeztetett arra, hogy a keresztény világban azért szól délben a harang, mert Amerika felfedezése előtt 36 évvel, 1456-ban Hunyadi János Nándorfehérvárnál feltartóztatta a török terjeszkedést. Ezzel nemcsak Magyarország határait védte meg, hanem a kereszténység értékeit is az iszlám hódításával szemben - mondta.

\tÖtszáz évvel később, 1956-ban a magyarok fellázadtak a kommunista diktatúra ellen, és "ma már senki sem kérdőjelezi meg, hogy a kommunizmus koporsójába az első szöget" ez a forradalom ütötte - tette hozzá. Áder János köszönetet mondott az Egyesült Államoknak azért, hogy befogadott 30 ezret abból a nagyjából 200 ezer magyarból, aki 1956 után hagyta el az országot. Egyúttal megköszönte azt is, hogy Washington a budapesti amerikai nagykövetségen 1956-tól 1971-ig menedéket adott a Mindszenty József hercegprímásnak. Az államfő hangsúlyozta, hogy Mindszenty József azt az üzenetet közvetítette 16 éven át a világnak, hogy "a magyar nép nem alkuszik".

']

A nuncius a méltatásban kitért arra is, hogy a magyar alaptörvény elismeri: minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, és meghatározza, hogy az élet embrionális és a magzati fogantatás pillanatától védett. Külön kiemelte, hogy az alkotmány értelmében Magyarország megvédelmezi az egy férfi és egy nő szabad akaratából létrejött házasság intézményét, és kinyilatkoztatja, hogy a család a nemzet fennmaradásának alapja.

" Hunyadi nemcsak Magyarország határait védte meg, hanem a kereszténység értékeit is"

Áder János beszédében rámutatott, hogy az 1990 óta szabad Magyarország azért fogadott el most új alaptörvényt, mert csak most született meg az ehhez szükséges, a választók törvényes felhatalmazásával rendelkező kétharmados parlamenti többség. A köztársasági elnök kijelentette: ez garancia arra, hogy az alkotmány nagyon sokára fog megváltozni. Áder János emlékeztetett arra, hogy a keresztény világban azért szól délben a harang, mert Amerika felfedezése előtt 36 évvel, 1456-ban Hunyadi János Nándorfehérvárnál feltartóztatta a török terjeszkedést. Ezzel nemcsak Magyarország határait védte meg, hanem a kereszténység értékeit is az iszlám hódításával szemben - mondta.

Ötszáz évvel később, 1956-ban a magyarok fellázadtak a kommunista diktatúra ellen, és "ma már senki sem kérdőjelezi meg, hogy a kommunizmus koporsójába az első szöget" ez a forradalom ütötte - tette hozzá. Áder János köszönetet mondott az Egyesült Államoknak azért, hogy befogadott 30 ezret abból a nagyjából 200 ezer magyarból, aki 1956 után hagyta el az országot. Egyúttal megköszönte azt is, hogy Washington a budapesti amerikai nagykövetségen 1956-tól 1971-ig menedéket adott a Mindszenty József hercegprímásnak. Az államfő hangsúlyozta, hogy Mindszenty József azt az üzenetet közvetítette 16 éven át a világnak, hogy "a magyar nép nem alkuszik".

Kapcsolódó elemek