Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Még mindig a család a legfontosabb érték"

A jó élet nem valósítható meg kemény munka és bátorság nélkül – állítja az MNO-nak Asztalosné Zupcsán Erika. A szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár beszélt a jelenlegi generációk feladatairól, illetve a generációk bonyolult egymásrautaltságáról is. Az idős emberektől elsősorban azt lehet megtanulni, hogy mit jelent mindenkor cselekedni. Szavai szerint, ha a foglalkoztatási helyzet javul, az az idősek lehetőségeire is hatással lesz. Szólt arról is, hogy mi garantálja a nyugdíjrendszer működését évtizedek múlva is.


Dátum: 2012-09-27 10:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184733
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:20:52.525121, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás tematikus évéről szólva a helyettes államtitkár elmondta: az idei esztendő célja a figyelemfelkeltés arra, hogy a generációk közötti együttműködésben, ha nem is zavar, de egyfajta egymástól független működés figyelhető meg. Ennek helyreállításához szükséges az is, hogy felhívjuk a fiatalok figyelmét arra, hogy az idős kor szubjektív tényező, s hogy mikor aktuális még valamilyen feladat elvégzése. Vagyis az idő nagyon fontos, de relatív fogalom – jegyezte meg.

Arra a felvetésre, hogy hazánk hogyan kapcsolódik a tematikus évhez, Asztalosné Zupcsán Erika válaszában kifejtette: az Emmi több pályázatot hirdetett meg idén, melyek közül az első kifejezetten idős klubokat célzott meg, a közösen eltöltött programokra igényelhettek minisztériumi támogatást, így 212 idősügyi szervezet kapott arra lehetőséget, hogy valamilyen közösségi munkáját támogassuk. Mint mondta: ez után hirdették meg az Életút pályázatot, amelynek keretében a hatvan évnél idősebb emberek írhattak életük korábbi, számukra fontos szakaszáról. „Nagyon érdekes élettörténeteket ismerhettünk meg, összesen 2800 pályázat érkezett be, azt bizonyítva, hogy az emberek igénylik, hogy megszólítsák őket” – fűzte hozzá.

A fiatal generációk idősekhez való viszonyáról a szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár kifejtette: a 17-18 éves fiatalok számára még mindig a család a legfontosabb érték. Megvan az idea, a kérdés az, hogy hozzá tudjuk-e őket ehhez segíteni - fogalmazott. Persze senki nem gondolhatja azt komolyan, mindez megspórolható az egyén kemény munkája nélkül – hangsúlyozta.

A teljes interjút az MNO-n olvashatja.

Kapcsolódó elemek