Papcsák: Korszerű, átgondolt és logikus az új Ptk. + videó
A parlament elé került az új Ptk. tervezete, melyet ha elfogadnak, 2014. január elsejétől lép hatályba. A több mint 1600 paragrafusból álló előterjesztés egyben a jogrendszer 2010-ben elkezdett megújításának utolsó állomása. Papcsák Ferenc fideszes politikus, az Alkotmányügyi Bizottság alelnöke a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában azt mondta: nem volt még Magyarországnak olyan polgárjogi kódexe, mely a teljes társadalmat képes szabályozni. Egy korszerű, átgondolt és logikus mű született - fejtette ki.
Dátum: 2012-09-27 10:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184735
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:20:53.376456, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Papcsák Ferenc elmondta: az Alkotmányügyi Bizottság egyhangúlag találta általános vitára alkalmasnak a jelenlegi javaslatot, mely összefoglalja a magyar társadalom átalakulásával kapcsolatos változásokat. Az LMP azon felvetésére, hogy a Ptk.-ból „kispórolták” az üvegzseb-részt, azt mondta: szerinte nem a Ptk.-ban kell erről határozni.
Mint mondta, a Ptk. nyolc könyvből áll. Az egyik legfontosabb rész a magántulajdon elismerése, így a szabadság kiteljesedik ebben a műben, az emberek szabadon társulhatnak, egyesülhetnek, és nagyfokú szerződéses szabadsággal is rendelkeznek – fogalmazott a politikus.
Jobbágyi Gábor szakértő véleményére reagálva, mely szerint a Ptk. családjogi részének egyes elemei szembemennek az alaptörvénnyel, Papcsák Ferenc azt mondta: a Ptk. védi a család intézményét, különös tekintettel arra, hogy az alaptörvény rögzíti is, hogy a házasság férfi és nő között jön létre. Nyilvánvalóan azonban ennek a kódexnek rendelkeznie kell valamilyen formában arról a csaknem egymillió emberről, akik élettársi viszonyban élnek – tette hozzá. Ehhez vagyoni, jogi kérdések is fűződnek majd a későbbiekben - emelte ki Papcsák Ferenc.