Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Átadták az 500 ezredik OTP SZÉP-kártyát

Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára és Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese adta át az ötszázezredik OTP SZÉP-kártyát Budapesten sajtótájékoztatón, csütörtökön.


Dátum: 2012-09-27 12:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184738
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:20:54.514681, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A gazdaságszabályozásért felelős államtitkár az eseményen elmondta: a három jelenlegi szolgáltatónál kibocsátott SZÉP-kártyák összszáma 700 ezer felett van, míg az eredeti tervek 400 ezer kártyával kalkuláltak. Az év elején újabb kártyaigénylési hullám várható, így ez a szám akkor meghaladhatja majd az egymilliót - tette hozzá.

Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese kijelentette: az OTP SZÉP-kártyával folytatott vásárlások értéke meghaladja a 20 milliárd forintot, ami az összes forgalom 75 százaléka. Bejelentette: az OTP Bank ezen a héten indította el a SZÉP-kártya ingyenes, androidos alkalmazását, és néhány héten belül várható az iPhone alkalmazás bevezetése is, amelyek révén az ügyfelek elérhetik az elfogadó helyek listáját.

Kapcsolódó elemek