Kosárlabda-akadémia alakult Debrecenben
Megkapta a szövetségi akkreditációt csütörtökön a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club (DEAC) és a Debreceni Sportcentrum (DSC) által közösen alapított kosárlabda-akadémia.
Dátum: 2012-09-27 12:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184739
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:20:54.867455, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Debreceni Egyetem (DE) és az önkormányzat közötti együttműködés egyik sarokpontját jelenti a sportklubok közös munkája, amely korábban a labdarúgó-akadémia és az úszósport támogatásában valósult meg - fogalmazott az akkreditáció átvételét megelőző debreceni sajtótájékoztatón Fábián István rektor. Hozzátette: a kosárlabda utánpótlás-nevelés felkarolásával is azt kívánják üzenni, hogy a felsőoktatás és a sport egymástól elválaszthatatlanok.
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere kiemelte a társaságiadó-kedvezmény (TAO) forrásainak bevonását, amely szavai szerint az utánpótlás-nevelésben minőségi javulást hozhat. "A kosárlabda-akadémia forrásai így stabilak lesznek" - szögezte le. "Debrecenben már végigjárták a szamárlétrát a kosárlabdasportban", de korábban a csapatépítésben pont a legfontosabbat, az utánpótlás-nevelést hagyták ki - utalt a politikus a város korábbi klubjára, a Vadkakasokra, jelezve, hogy ezúttal jó úton indulnak el. Kitért arra is, hogy a város jól felszerelt sportcsarnokokkal rendelkezik és az egyetemen is épül egy új létesítmény, így az infrastruktúra rendelkezésre áll a megfelelő szakmai munkához.
Sterbenz Tamás, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkára Fodor Péter szakmai igazgató személyét garanciának nevezte az akadémia színvonalas működtetésére. Megítélése szerint a jövő az, hogy az ország legjobb szakemberei a szövetség által akkreditált akadémiákat vezessék.