Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Budapest egy nagy örömzóna lehet

Hamarosan tömegével lephetik el Budapestet az örömlányok, és legálisan dolgozhatnak a nem védett közterületeken. A prostituáltak érdekvédelmi szervezetének elnöke szerint a fővárosból egy nagy türelmi zóna válik, de erről nem ők tehetnek. Vidékről is várható számos prostituált felözönlése. Demszky Gábor nem egyeztet a kerületekkel a kérdésben.


Dátum: 2003-07-18 07:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12808
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:32:42.193403, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Telefonok tucatjai érkeztek a prostituáltak egyesületéhez azt tudakolva: mely utcákra állhatnak ki a lányok törvényesen. Ismert, a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogerősen arra kötelezte a Fővárosi Közigazgatási Hivatalt, hogy nem tagadhatja meg a XI. és a II. kerület védett utcajegyzékének kiadását a szervezetnek.

Földi Ágnes, a Magyarországi Prostituáltak Egyesületének elnöke az érintetteket megnyugtatta, hogy bár még sehol nem "dolgozhatnak" törvényesen a lányok, de ha az önkormányzatok kiadják a hatósági engedélyeket, akkor az összes lehetőséget kihasználhatják.

Mint fogalmazott: a törvény megjelenésekor, 1999-ben, Budapesten egyetlen türelmi zónát akartak a prostituáltak, de mivel ezt nem jelölték ki számukra, most lesz huszonhárom. Így csináltak Budapest területéből egy nagy türelmi zónát - vélekedett Földi Ágnes. Bármely kerületben - ha két százaléknyi szabad területet találnak - van mit keresniük, mondta el az elnök. Hozzátette: attól is lehet tartani, ha elkészül Budapest védett utcáinak jegyezéke, megindulnak a fővárosba a vidéki prostituáltak is, akik szintén nem tudnak zöld ágra vergődni a helyi hatóságokkal.

A bírósági ítélet kapcsán lapunk felkereste a Főpolgármesteri Hivatalt, ahol azt a tájékoztatást kaptuk: a kerületi önkormányzatoknak kell kijelölni a türelmi zónákat. A városházának nincs teendője, hiszen tőlük nem kérik a prostituáltak a védett övezetek listáját a fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő utak, közterületek vonatkozásában. Azon kérdésünkre, hogy az új helyzet miatt kíván-e egyeztetni Demszky Gábor a városrészek polgármestereivel, nemleges választ kaptunk. Védett övezetnek számítanak egyébként a templomok, egészségügyi és oktatatási intézmények körüli területek.

Juharos Róbert, fideszes fővárosi képviselő szerint egyértelműen Demszkyt terheli a felelősség, és nem a kerületeket, ha az örömlányok ellepik Budapestet. A főváros ugyanis két éve mulasztásos törvénysértést követ el azáltal, hogy nem jelölte ki a türelmi zónákat. Ez - a törvény szerint - a fővárosi önkormányzat feladata lett volna, tette hozzá.

Megjegyezte: a legegyszerűbb az lett volna, ha a fővárosi

közgyűlés védetté nyilvánítja egész Budapestet, kivéve egy övezetet, amely a lányok számára szabad munkaterület lenne. A főpolgármester most nem terelheti másra a felelősséget, ha az örömlányok nagy számban jelennek meg a főváros különböző részein.

Magyar Nemzet, 2003.június 18.

Kapcsolódó elemek