Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Selmeczi: Nagy magyar matematikusok nyomában a DK

Gratulálunk a Demokratikus Koalíció tudományos kísérletéhez, hogy nemzetközi fórumokon akarják bemutatni a "hat lépés elméletének" gyakorlatban történő igazolási kísérletét - írja csütörtöki közleményében Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője.


Dátum: 2012-09-27 16:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184749
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:20:58.153997, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nemzetközileg ismert elmélet szerint bármely két ember összekapcsolható ismerősei és ismerőseinek ismerősei segítségével legfeljebb hat lépésben. Ezt az elméletet matematikus honfitársainknak, Erdős Pálnak és Rényi Alfrédnak matematikai modellen már sikerült bizonyítani, a valós körülmények közötti igazolás mind a mai napig váratott magára. Reméljük a tudományos világ visszaigazolja ezt a kísérletüket - fogalmaz Selmeczi Gabriella.

Az a DK vizionálja a modell mögött az összeesküvést, amely elnökének, Gyurcsány Ferencnek munkásságát a Motim privatizációja,a balatonöszödi kormányüdülő viszontlízingje és a Fittelina Kft. családi uszodaépítése fémjelzi - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek