Orbán Viktor Grúziában: Magyarország veletek van, a magyar emberek veletek vannak
Ne forduljatok vissza a múlt felé! - üzente Orbán Viktor magyar miniszterelnök a grúz kormánypárt nagygyűlésén résztvevőknek csütörtökön Kutaisziben. A kaukázusi országban jövő hétfőn tartanak parlamenti választásokat.
Dátum: 2012-09-27 16:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184752
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:20:59.261528, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kétnapos hivatalos grúziai látogatáson tartózkodó Orbán Viktor - programja zárásaként - több ezer ember előtt mondott kampánybeszédet a Dinamo Kutaiszi stadionjában, Miheil Szaakasvili grúz államfő társaságában.
A színpadra fellépő magyar miniszterelnököt a tömeg "Viktor, Viktor!" felkiáltással fogadta, majd az angolul szónokló Orbán azt mondta a résztvevőknek: a magyar nép és az Európai Néppárt - amelynek egyik alelnöke - üdvözletét hozza a grúzoknak, akiknek nem szabad visszafordulniuk a múlt felé - ahogyan tették azt szerinte a magyarok egy évtizeddel ezelőtt -, az ugyanis óriási hiba lenne. Grúziának, ahogyan Magyarországnak is, tovább kell haladnia azon az úton, amely a posztszovjet világ felől egy versenyképes európai állam kialakulásának irányába visz - fejtette ki. "Ha hisztek benne, sikeresek lesztek, ha visszafordultok, az hiba lesz" - hangoztatta a kormányfő, aki azt kérte a grúz kormányoldal híveitől, tartsák az országot a transzatlanti integráció útján. "Magyarország veletek van, a magyar emberek veletek vannak" - zárta szavait Orbán Viktor, akinek beszédét a kormánypárti nagygyűlésen résztvevő tömeg vastapssal fogadta.