Óbuda minden iskolája működtetését vállalja és biztosítja
2013 januárjától a törvényi változások következtében már nem az önkormányzat lesz az intézmények fenntartója, hanem csupán működtetője. A kerület vezetése azonban ezt követően is a költségvetés lehetőségeinek figyelembevételével képes működtetni, ezért támogatni fogja a tulajdonában lévő iskolákat, mivel fontos értékként tekint a kerületben működő oktatási- nevelési intézményekre és az azokban tanuló diákokra - olvasható Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának csütörtöki közleményében.
Dátum: 2012-09-27 16:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184753
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:20:59.614973, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az óvodák fenntartója továbbra is az önkormányzat marad. Jelenleg Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a fővárossal kötött megállapodás szerint 11 óvodát és 19 iskolát tart fenn. Az iskolák közül 14 általános iskola, 3 gimnázium, 1 általános iskola és gimnázium, 1 speciálisan képző intézmény. Az intézményhálózat működtetéséhez szükséges pénzügyi erőforrásokat az önkormányzat – nem kis áldozatot vállalva – éves költségvetési rendeletében a jövőben is biztosítja.
A 19 oktatási intézményben a 2012/2013-as tanévben 9112 tanuló kezdte meg tanulmányait. 395 iskolai osztály indult, az előző évinél kettővel több. A megnövekedett szülői igények alapján a napközis és a tanulószobai csoportok száma 220- ról, 222-re emelkedett. A feladat ellátásához szükséges pedagógus álláshelyek száma 994.