Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Magyarország és Szlovénia között baráti a kapcsolat"

A gazdasági és a külpolitikai együttműködés kérdéseiről, valamint a kisebbségek helyzetéről tárgyalt Németh Zsolt csütörtökön Szlovéniában.


Dátum: 2012-09-27 18:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184764
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:21:03.522755, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


 A külügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy Magyarország és Szlovénia között barátiak, kifogástalanok a kapcsolatok. A politikus elmondta, Igor Sencar szlovén államtitkár meghívására utazott Ljubljanába, ahol politikusokkal, parlamenti képviselőkkel találkozott.

Kiemelte, a tárgyalásokon gazdasági kérdéseket is megvitattak. Fontos feladat a közeljövőben a határ menti együttműködés feltételeinek javítása. Hozzátette: ezért más szomszédos országokhoz hasonlóan hamarosan Szlovéniával is keretmegállapodást kötnek a határon elhelyezkedő összeköttetési pontokról.

Emellett a kiemelt közlekedési és energetikai infrastrukturális fejlesztésekről is szó volt - mondta az államtitkár. A közlekedési projektekre példaként említette az M70-es autóút autópályává fejlesztését, továbbá a Felsőszölnök és Kétvölgy közötti út megépítését. A két település közötti 5,1 kilométeres útszakasz megépítésére a kormány márciusban különített el forrást.

Az energetikai fejlesztésekkel kapcsolatban az államtitkár kitért a két ország elektromos energiahálózatainak és gázvezetékrendszereinek összekötésére és az együttműködésre a Déli Áramlat vezeték megvalósításában.

A Déli Áramlat a Fekete-tenger partjától a tenger alatt, majd a szárazföldön - egyik ágán Bulgárián, Görögországon keresztül Olaszországba, a másikon Szerbián keresztül Magyarországra, Szlovéniába és Ausztriába - szállítana orosz gázt.

Németh Zsolt hangsúlyozta, kisebbségügyi kérdésekről is tárgyalt, így arról, hogy Magyarország és Szlovénia 20 éve kötött kétoldalú megállapodást ezen a területen. Erről még az idén, a két ország külügyminisztereinek jelenlétében szeretnének megemlékezni - jegyezte meg. Emlékeztetett arra, hogy Szlovénia a közeljövőben új kisebbségi törvényt fogad el.

Magyarország és Szlovénia külpolitikai kooperációját illetően az államtitkár úgy fogalmazott, hogy együttműködnek a nyugat-balkáni országok európai integrációs folyamatának támogatásában, továbbá a biztonságpolitika területén a két ország egységei hatékonyan dolgoznak együtt a világ több pontján, például Koszovóban.

Kapcsolódó elemek