Zágrábban tárgyalt az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának küldöttsége
A 2014 utáni közös agrárpolitika, a drávai vízerőmű megépítése, valamint az INA és a Mol viszonya is napirendre került a magyar Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága küldöttségének zágrábi látogatásán csütörtökön.
Dátum: 2012-09-27 18:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184765
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:21:03.910651, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országgyűlés szakbizottságának küldöttsége megbeszélést folytatott fogadta Vesna Gantner mezőgazdasági és élelmiszeripari miniszterhelyettessel, Josip Lekóval, a horvát törvényhozás, a szábor megbízott elnökével, a szábor társbizottságának tagjaival és elnökével, Petar Cobankoviccsal.
A magyar küldöttség a hazai tapasztalatok alapján felvázolta az előcsatlakozási folyamat nehézségeit, a gazdák regisztrációjától kezdve a pályázati űrlapok kitöltéséig - tájékoztatta Font Sándor, a mezőgazdasági bizottságának elnöke az MTI-t.
A magyar delegáció és a horvát miniszterhelyettes tárgyalt a 2014 utáni közös agrárpolitikáról, amelyről éles vita folyik az uniós tagok körében. Mivel Magyarország és Horvátország a hasonló éghajlat miatt jobbára ugyanazt termeli, a pályázati és pénzlehívási lehetőségekben a két ország döntően egyforma álláspontot képvisel - állapították meg.
A horvát megbízott házelnökkel folytatott megbeszélésen az együttműködési lehetőségek mellett szóba kerültek olyan vitatott kérdések is, mint a közös Dráva-szakaszon felépítendő vízerőmű. Josip Leko kijelentette: mielőtt Horvátország bármilyen döntést hozna az ügyben, részletesen tájékoztatni fogja a magyar felet, és bevonja a hatáselemzésekbe. A másik vitatott kérdéssel, az INA és a Mol viszonyával kapcsolatban pedig jelezte, hogy változatlanul az európai normákhoz ragaszkodnak - ismertette Font Sándor.
A horvát parlamenti szakbizottsággal folytatott megbeszélésen ugyancsak az uniós csatlakozáshoz köthető mezőgazdasági kérdésekről volt szó. A magyar fél kiemelte a földhivatali nyilvántartás fontosságát, ami az unió által is kifogásolt területe a horvát csatlakozásnak. Horvátországban lassú az ingatlanszerzés utáni bejegyzés folyamata, ami akadályozhatja az unió rendszerében gazdálkodók pénzlehívási lehetőségeit - hívták fel a figyelmet.
A találkozókon a horvát partnerek méltatták azt a segítséget, amit Magyarország az önállóvá válás, majd a csatlakozási folyamat során, a magyar uniós elnökség idején nyújtott országuknak - hangsúlyozta Font Sándor.
A két szakbizottság következő találkozójára várhatóan tavasszal Magyarországon kerül sor.