Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Mindenkinek a hatékonyan működő állam az érdeke"

A stabil államháztartási viszonyok megteremtése mindennek a feltétele - hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára pénteken a TV2 Mokka című műsorában.


Dátum: 2012-09-28 10:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184781
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:21:09.551487, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: mindenkinek az az érdeke, hogy legyen karcsú, hatékonyan működő állam. Ennek kapcsán megemlítette, hogy megyei szinten több intézményt összevontak, amelyek ezáltal hatékonyabban működnek, viszont megvannak ezeknek a budapesti központi intézményei. Ez még nem jelenti azt, hogy egyből elbocsátásra lenne szükség - jegyezte meg. Úgy is megoldható a kérdés, hogy ahol nyugdíjba mennek a közszolgálatból, ott helyükre nem jönnek be újak.

Cséfalvay Zoltán beszélt arról, hogy a szürke gazdaság korlátozására több lépést tettek, köztük a készpénzfizetés korlátozását, a kisvállalkozások adózásának könnyítésére a kisadózók tételes adójának, illetve a kisvállalkozói adó bevezetését.

Minden ilyen lépések lényege, hogy Magyarországon a szürkegazdaság kisebb legyen, amelynek mértéke - becslések szerint - a GDP 15-20 százaléka között mozog - mondta az államtitkár.

Cséfalvay Zoltán elmondta: a kisadózók tételes adójával, azaz a  havi 50 ezer forint megfizetésével 8 adótételt, a kisvállalkozási adóval 5 adónemet vált ki a kisvállalkozások. Számításuk szerint a két adónemmel 20 milliárd forint adminisztrációs terhet lehet megtakarítani, a kiadózók tételes adója esetében 15-20 milliárd forint közötti, a kisvállalkozói adónál 30 milliárd forintnyi adóteher csökkenés lehet.

Felvetésre válaszolva Cséfalvay Zoltán közölte: felül kell vizsgálni az utazási kedvezményeket. Hozzátette: a MÁV és a Volán jelenleg nem működik hatékonyan, folyamatos állami támogatásra szorul, ami hosszú távon nem tartható. Mielőtt az állam nagyobb segítséggel belépne, meg kell tenni a szükséges átalakításokat.

Kapcsolódó elemek