Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Répás: Helyzetünkkel nem állunk egyedül

Jogos törekvés a más országokban élő kisebbségek védelme - emelte ki Répás Zsuzsanna a Nemzetpolitikai irányok és trendek Európában és világszerte címmel rendezett nemzetközi konferencián pénteken a fővárosban.


Dátum: 2012-09-28 16:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184808
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:21:19.188760, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár előadásában rámutatott: fontos ezt azért is tudatosítani, mert sok esetben védekező álláspontra szorulunk ebben a kérdésben. Répás Zsuzsanna hozzátette: a pénteki tanácskozás bebizonyította, hogy nemzetpolitikát a világ országainak jó része folytat, helyzetünkkel nem állunk egyedül sem Európában, sem a világban. "Hisszük, hogy az elmúlt 22 év során olyan magyar megoldások is születtek ebben a témában, amelyeket büszkén tárhatunk a világ elé" - fogalmazott.

A helyettes államtitkár azt mondta, tudják, fontos feladatuk - sok esetben hiányosságuk volt eddig - elmagyarázni és megértetni a szomszédos államok és a világ más országai felé, hogy az, amit mi szeretnénk, nem egy realitásoktól elrugaszkodott törekvés, nem példa nélküli a világban.

"Sok esetben viszont olyannyira a külhoni magyarságra koncentrálunk, hogy elfelejtünk meghallgatni másokat, tanulni más nemzetektől" - mondta, hozzátéve: az ilyen tanácskozások lehetőséget nyújtanak egymás közelebbi megismerésére. Rengeteg félreértést ugyanis az szül, hogy nincs megfelelő csatornája a kommunikációnak, az ismeretek megosztásának, hogy nincsenek találkozási pontok - jegyezte meg.

Kiemelte: Magyarország történetében ez volt az első olyan konferencia, ahol nem elsősorban a saját közösségük helyzetére, partikuláris problémákra fókuszálva beszéltek az előadók, hanem egy közös problémának a megoldási módjait igyekeztek megtalálni és bemutatni.

Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetője zárszavában jelezte: a tanácskozásról kötetet jelentetnek meg.

Az egész napos konferencián kerekasztal-beszélgetéseket tartottak a nemzetpolitika és kettős állampolgárság a szomszédos államokban címmel, illetve külön a magyar nemzetpolitikáról, és előadások hangzottak el a nyugat-európai és a tengeren túli külhoni szavazásokról.

Kapcsolódó elemek