Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rogán: Így működhet jól Magyarország

Nem a Nemzetközi Valutalap (IMF) kérésére akarják bevezetni a segélyplafont – nyilatkozta Rogán Antal a Hír Televíziónak. Mint mondta: senki nem kaphat több segélyt, mint amennyi a munkával elérhető legalacsonyabb jövedelem.


Dátum: 2012-09-28 18:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184814
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:21:21.373493, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta: a segélyplafon ötlete saját indíttatásból született. Mint kifejtette: Magyarország akkor működik jól, ha senki nem tud több jövedelemhez jutni segélyből, mint munkából, ezért a kormány az elmúlt két évben több intézkedést is hozott már ezzel kapcsolatban. Rogán Antal szerint a jövőre bevezetendő intézkedés a költségvetés egyenlegét is javítani fogja.

A kormány szeptember 25-én erősítette meg a Magyar Nemzet információját, miszerint a segélyezési plafon bevezetését készítik elő a havonta kifizethető szociális támogatásoknál. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte: már számításokat végeznek és előkészítés alatt állnak a törvényjavaslatok is.

Kapcsolódó elemek