Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Támogatják a hátrányos helyzetű hallgatókat

Ösztöndíjra és tanulmányaik önköltségére is kérhetnek támogatást halmozottan hátrányos helyzetű hallgatók az Út a felsőoktatásba alprogram keretéből.


Dátum: 2012-09-29 10:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184821
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:21:23.836859, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok pályázhatnak öszöntöndíj-támogatásra az Emberi Erőforrások Minisztériumánál. Langerné Viktor Katalin helyettes államtitkár elmondta, hogy az Útravaló ösztöndíjprogram keretében induló Út a felsőoktatásba alprogram 80 milliós keretére október 17-ig jelentkezhetnek a felsőoktatásba idén felvett fiatalok.

A pályázat két részből áll: az államilag támogatott szakon tanulók ösztöndíjra kérhetnek támogatást, ami havi húszezer forint lehet. Azok a hallgatók pedig, akik önköltségesek, ennek a kiadásnak a fedezésére kérhet segítséget.

Önköltség-támogatás keretében a hallgató a képzési önköltség maximum 90 százalékát is megkaphatja, a támogatás felső határa 300 ezer forint. A magyar állami részösztöndíjban részesülő hallgató legfeljebb 150 ezer forint támogatási összegre számíthat. Minden esetben csak az adott félévre fizetnek a támogatási keretből, a következő szemeszterre csak akkor jár pénz, ha a pályázó az új félévbe sikeresen átlép – mondta el a Krónikának az Langerné Viktor Katalin, az Emberi Erőforrások  Minisztériuménak helyettes államtitkára.

Az Útravaló ösztöndíjprogram átfogó céljai közt szerepel a hátrányos helyzetű tanulók esélyegyenlőségének elősegítése, a fiatalok továbbtanulásának és diplomaszerzési esélyeinek javítása, a számukra elérhető ösztöndíjrendszer megújítása. Pályázatot nyújthatnak be a Magyarország területén működő felsőoktatási intézményekbe alap-, mester vagy osztatlan képzésre 2012-ben felvételt nyerő, magyar állampolgárságú hallgatók, amennyiben az adott szintű végzettséggel még nem rendelkeznek, vagy azonos szintű más képzésben nem vesznek részt.

Ösztöndíj-támogatásra az a jelentkező nyújthat be pályázatot, aki nappali tagozatra magyar állami ösztöndíjas, magyar állami részösztöndíjas vagy önköltséges képzésbe nyer felvételt és hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű hallgatónak (jelentkezőnek) minősült a 2012. évi általános felsőoktatási felvételi eljárásban. Az utógondozásban vagy utógondozói ellátásban részesülők is élhetnek ezzel a lehetőséggel. Az ösztöndíj-támogatás mértéke havonta 20 ezer forint vissza nem térítendő támogatás.

Kapcsolódó elemek