"Nemcsak múltunk, hanem jövőnk részei is"
Újraszentelte Hódmezővásárhely görögkeleti templomát a felújítást követően Lukijan Pantelic budai szerb ortodox püspök szombaton. Az újraszentelésen részt vett Balog Zoltán és Lázár János is.
Dátum: 2012-09-29 14:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184833
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:21:28.149323, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár kifejtette: Hódmezővásárhely közössége a templom felújításával igyekszik visszaadni valamit abból a szeretetből, megbecsülésből és munkából, melyet annak idején görög barátai hoztak a városba. Az egyházközséget egykor tucatnyi görög nyelvterületről érkezett család alapította, hozzájuk csatlakoztak a XVIII. és XIX. században azok szerbek és románok, akik szintén fontos szerepet játszottak Hódmezővásárhely építésében. A történelmi idők azonban elsodorták ezt a közösséget – mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. A politikus jelezte, azt kívánja, hogy az ortodox templom - az önkormányzat által felújított hódmezővásárhelyi zsinagógához hasonlóan – újra betölthesse vallási feladatát.
Hódmezővásárhely késő barokk, copf stílusú ortodox templomát 1792-ben emelték. A város egyik legszebb műemlékének felújítása tavaly kezdődött el a 4,2 milliárd forintos összköltségvetésű Tornyai János Kulturális Városrehabilitációs program részeként.