Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Példaértékű kezdeményezés az Operában

Rendkívüli, premiernek is beillő főpróbát tartott péntek este a Magyar Állami Operaház. A Kárpát-medencei Családlánc szervezésében határon túli magyar családok nézték meg Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját, amely az évad első bemutatója. A főpróba előtt a szerző, Erkel Ferenc szobrát koszorúzta meg dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi, civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.


Dátum: 2012-09-29 16:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184835
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:21:28.901222, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Köszöntőjében az államtitkár hangsúlyozta:  példaértékűnek tartja azt a kormányzati kezdeményezést, melynek köszönhetően az Operaház 2012/2013-as évad első premierjének főpróbáján Erkel Ferenc: Hunyadi László című előadását határon túli családokkal együtt nézheti  meg. "Az anyaországban sajnos még mindig sok olyan emberrel lehet találkozni, aki számára nem egyértelmű, hogy a magyar nemzet kultúrája nem csak a hazánk területén élő magyaroké, hanem a nemzethez tartozó minden honfitársunké, éljenek bárhol a világban. Éppen ezért fontos ez az alkalom" – fogalmazott az államtitkár.

Kapcsolódó elemek