Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hétfőn lép hatályba a levéltári törvény módosítása

Hétfőn lép hatályba a levéltári törvény módosítása, amely egyebek mellett határoz arról, hogy az iratok egy része a Politikatörténeti Intézet levéltárából a Magyar Nemzeti Levéltár néven működő Magyar Országos Levéltárba kerüljön.


Dátum: 2012-09-30 10:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184840
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:21:30.861754, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A levéltári törvényt május 21-én módosította - 244 támogató és 44 elutasító szavazattal, 46 tartózkodással - az Országgyűlés. Ennek értelmében az egykori állampárt - az MDP és az MSZMP -, valamint társadalmi és ifjúsági szervezeteinek iratai az állam tulajdonát képezik, és így a Politikatörténeti Intézet levéltárában őrzött közokiratok az országos levéltárhoz kerülnek.

A törvény értelmében a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) és a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP), ezek társadalmi szervezetei (a Magyar Partizánszövetség, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége, a Magyar Nők Országos Tanácsa), ifjúsági szervezetei (a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség, a Dolgozó Ifjúság Szövetsége, a Kommunista Ifjúsági Szövetség, a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége, a Magyar Úttörők Szövetsége), valamint a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a szakszervezeti tanácsok és az ágazati szakszervezetek iratai az állam tulajdonát képezik.

A levéltári törvény módosításával a megyei levéltárak beolvadnak a jövőben Magyar Nemzeti Levéltár néven működő Magyar Országos Levéltárba, és annak megyei szintű szervezeti egységei lesznek. A megyei levéltárak intézményi önállósága a módosítás által megszűnik, a közfeladat-ellátás tartalmi elemei azonban nem változnak.

Megszűnik a kutatatási engedélyeket eddig kiadó levéltári kutatási kuratórium is, az engedélyeket az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára vezetője adhatja ki ezután.

Kapcsolódó elemek