A kormány növelte Magyarország mozgásterét + videó
Mi nem szeretnénk hitelt felvenni a szocialistákkal ellentétben, sőt, vissza akarjuk fizetni azt a tartozást az utolsó centig, amit ők felvettek az IMF-től - jelentette ki Rogán Antal a Fidesz frakcióvezetője az Echo Tv Heti mérleg című műsorában szombaton.
Dátum: 2012-09-30 13:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184848
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:21:33.825617, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Úgy folytatta, a bizottsági ülésen egyértelművé vált, hogy erre egyrészt egy bankmentő csomag miatt volt szükség, másrészt azért, mert a Magyar Nemzeti Bank (MNB) devizatartalékai nagyon alacsony szinten álltak, miközben a devizakitettség igen magas volt Magyarországon. A nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője úgy fogalmazott, ezekre korábban is lehetett volna gondolni. Hozzátette, igazából azért nem volt mozgástere az akkori kormányzatnak, mert már korábban rossz döntések sorozatát hozták meg; miközben más országok takarékoskodtak, nálunk magas volt a költségvetési hiány, az államadósság pedig „brutálisan megnövekedett”.
Rogán Antal szerint a szocialisták annak idején „drasztikusan félrevezették a közvéleményt”, mindenről beszéltek, csak arról nem, mi lesz az IMF-hitel ára. A frakcióvezető kitért rá, a szerdai bizottsági ülésen Simor András jegybank elnök is elismerte, hogy a 2008-ashoz képest több ponton javult az ország helyzete. Akkoriban nőtt az államadósság, ma csökkenő tendenciát mutat, 2008-ban nagyon magas volt a költségvetési hiány, amit a második Orbán-kormány évek óta alacsony szinten tart.
A kormány az elmúlt két évben előrelátóan és gondosan növelte Magyarország mozgásterét. Ezért tudunk öszintén tárgyalni az IMF-fel, és meg tudjuk mondani azt, hogy vannak olyan feltételek, amelyekbe nem megyünk bele – jelentette ki Rogán Antal. Kifejtette, a nyugdíj és bércsökkentés, valamint az ingatlanadó kérdésében a szocialisták megadták magukat, de „ez ma Magyarországon nem jöhet szóba”.
A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője elmondta, nem hazánk az egyetlen, amelyik azt mondja, hogy „hagyományos IMF-megállapodásnak nem sok értelme van”, például a spanyolok is hasonló álláspontot képviselnek. Aláhúzta, véleménye szerint a megállapodásra ma azért lehet szükség, mert ellentétben a 2008-as helyzettel, az eurózónán belül óriási problémák mutatkoznak. Magyarország 2008-ban a gyengesége miatt volt kiszolgáltatott helyzetben, ma pedig azért, mert az eurózónában hozzánk nagyon közel van a válság. Azt gondolom Magyarországnak éppen ezért kell kötnie egyfajta védőhálót, biztosítást. Mi nem szeretnénk hitelt felvenni a szocialistákkal ellentétben, sőt, vissza akarjuk fizetni azt a tartozást az utolsó centig, amit ők felvettek az IMF-től. Ezen vagyunk – hangsúlyozta Rogán Antal.