Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Többféle segélyezési plafon bevezetését tervezi a kormány"

A gyerekek számához mérten többféle segélyezési plafon bevezetését tervezi a kormány – mondta a Hír TV Kontraszt című műsorában vasárnap este Soltész Miklós szociális területért felelős államtitkár.


Dátum: 2012-10-01 10:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184862
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:21:38.896104, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Soltész Miklós a Hír TV Kontraszt című műsorában

Egy házaspárnál a segély egyrészt a foglalkozást helyettesítő támogatásból és a rendszeres szociális segélyből áll. Ez a kettő együtt nem haladhatja meg a Start munkából származó jövedelem 90 százalékát – magyarázta a szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.

A kormány szeptember 25-én erősítette meg, miszerint segélyezési plafon bevezetését készítik elő a havonta kifizethető szociális támogatásoknál. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte: már számításokat végeznek, és előkészítés alatt állnak a törvényjavaslatok is.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3886, 'source_type': 'media', 'source_id': 9281, 'target_type': 'article', 'target_id': 121365, 'relation_type': 'describes'}