Özvegyi nyugdíj: eltörölték a csökkentésről szóló rendelkezést
Nem csökken a felére az özvegyi nyugdíja azoknak, akik rokkantsági, illetve rehabilitációs ellátásban részesülnek, korábban pedig szociális járadékot kaptak.
Dátum: 2012-10-01 18:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184887
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:21:47.783399, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A parlament hétfőn 336 igen szavazattal, 7 ellenében fogadta el Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter erről szóló indítványát. Az Országgyűlés előzőleg egy júliusban elfogadott törvényben rendelkezett arról, hogy aki a tavalyi év végén házastársa jogán özvegyi nyugdíjban, valamint rendszeres szociális járadékban részesült, és most rokkantsági vagy rehabilitációs ellátást kap, annak özvegyi nyugdíját szeptember 1-jétől a felére csökkentik, az összegtől függetlenül.
Az akkor szintén Balog Zoltán javaslatára elfogadott jogszabályt most megváltoztatták, rögzítve, hogy a nyugdíjcsökkentés nem hajtható végre, az özvegyi nyugdíjak mértéke változatlan marad, vagyis nem csökken annak a nyugdíjnak a 30 százalékára, amely az elhunyt házastársat halálakor megillette. A nyugdíjak csökkentéséről szóló határozatokat vissza kell vonni.
A módosítás alapján ha valakinek az ellátása az eltörölni javasolt rendelkezések miatt összességében nőtt volna, az a rokkantsági, illetve rehabilitációs ellátásának emeléseként megkapja a különbözetet.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár szeptember 11-én a parlamentben - egy másik törvényjavaslat vitájában - azt mondta: az ügyben a jogalkotó és a nyugdíjbiztosító is súlyos hibát követett el, ezért a minisztériumban és a nyugdíjbiztosítónál is belső vizsgálatot rendeltek el a személyi felelősség megállapítására.
Szavai szerint az özvegyi nyugdíjának csökkentéséről nagyjából háromezer embert értesítettek, de egyiküket sem éri hátrány, az emberierőforrás-miniszter mindannyiuknak bocsánatkérő levelet küld a kormányzati hiba miatt.
['\nElveszíti mandátumát a szándékos bűncselekményért elítélt önkormányzati képviselő', 'A Miniszterelnökséget vezető államtitkár áprilisban még a Fidesz frakcióvezetőjeként javasolta a helyi önkormányzati képviselők jogállásáról és a nemzetiségek jogairól szóló törvényt módosítását. A most 292 támogató szavazattal, 49 ellenében, 10 tartózkodás mellett elfogadott változtatás alapján a szándékos bűncselekmény miatt szabadságvesztésre ítélt önkormányzati képviselőnek a jogerős ítéletről a kézhezvételtől számított három napon belül tájékoztatnia kell a képviselő-testületet, illetve közgyűlést, az illetékes választási bizottságot és a fővárosi vagy megyei kormányhivatalt. Képviselői megbízatásának megszüntetését a képviselő-testület állapítja meg.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A rendelkezést a törvénymódosítás hatályba lépése után jogerőre emelkedő ítéletekre kell alkalmazni, és a 2014-es önkormányzati választások után is fennmarad.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Hasonló változtatás lép életbe a nemzetiségi törvényben, kimondva, hogy a nemzetiségi önkormányzat méltatlanság miatt megszünteti annak a képviselőnek a megbízatását, akit szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A fideszes politikus - akihez két párttársa, Gyopáros Alpár és Balázs József is csatlakozott előterjesztőként - indoklásában azt írta: az önkormányzati képviselői munka feddhetetlenséget követel meg. A büntető törvénykönyv alapján a szándékos bűncselekmény elkövetése miatt kiszabott végrehajtandó vagy részben felfüggesztett szabadságvesztés nem jár feltétlenül azzal, hogy az elítéltet eltiltják a közügyektől, így előfordulhat, hogy a börtönben ülő képviselő mandátuma nem szűnt meg, tekintettel arra, hogy választójoggal továbbra is rendelkezik - jegyezte meg fél évvel ezelőtti indoklásban Lázár János, hozzátéve: ezt a szabályozást szigorítani kell.
']
['\nA rendőrség is részt vesz a világörökségi helyen működő éjjeli bárok engedélyezésében', 'A jegyző engedélye lesz szükséges a jövőben a világörökségi területen lévő, alkoholt kimérő, illetve árusító vendéglátóhelyek és üzletek éjfél és reggel hat óra közötti nyitva tartásához; az engedélyezési eljárásban a rendőrség mint szakhatóság is részt vesz majd. Az Országgyűlés hétfőn - 271 igen és 7 nem szavazattal, 44 tartózkodás mellett - fogadta el a fideszes Rogán Antal, frakciótársa, Balázs József és a KDNP-s Aradszki András erre vonatkozó törvénymódosító javaslatát.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A rendőrségi eljárás során a tevékenység közbiztonságra gyakorolt hatását, valamint a személy- és vagyonbiztonság kérdéseit kell megvizsgálni. A szakhatósági hozzájárulást a rendőrség hivatalból, évente felülvizsgálja, lakossági bejelentés alapján pedig bármikor ellenőrizheti, és akár vissza is vonhatja azt.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Rogán Antal - a Fidesz frakcióvezetője, egyben a főváros V. kerületének polgármestere - a törvényjavaslat szeptember 11-i parlamenti vitájában azt mondta: a világörökségi helyeken lévő, éjfél után is nyitva tartó vendéglátóhelyek rendőrségi engedélyeztetésével a night klubokat kívánják visszaszorítani, nem az éttermek és egyéb szórakozóhelyek üzemeltetését akarják "visszaszigorítani". Mint mondta, indítványuk legfeljebb 50-100 szórakozóhelyet érinthet országosan.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A kereskedelemről szóló törvény módosításával egyidejűleg a Ház igent mondott a környezetvédelem általános szabályairól szóló jogszabály módosítására is, amellyel a fővárosi önkormányzattól a kerületek hatáskörébe utalták a környezeti zajjal összefüggő szabályok meghatározását.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Rogán Antal javaslata indoklásában kitért arra is, hogy a fővárosi önkormányzat korábban nem élt a törvényi felhatalmazással, és nem alkotott rendeletet Budapest területére a fás szárú növények védelme érdekében tulajdonjog-korlátozó előírásokról. Az elfogadott törvénnyel ezért lehetővé válik az is, hogy a kerületi önkormányzatok a helyi adottságokat szem előtt tartva biztosítsák közigazgatási területeiken belül a fás szárú növények védelmét.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A jogszabály a kihirdetését követő napon lép hatályba.']