Eltörölték az özvegyi nyugdíjak csökkentését megalapozó rendelkezést
A Parlament döntése értelmében változatlan marad vagy emelkedik az özvegyi nyugdíja azoknak, akik 2011. december 31-én özvegyi nyugdíj mellett átmeneti járadékban vagy rendszeres szociális járadékban részesültek - tájékoztat hétfői közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Dátum: 2012-10-01 18:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184890
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:21:48.850675, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megváltozott munkaképességűek új ellátórendszerének bevezetésével az özvegyi nyugdíjra és a korábbi rendszeres szociális járadékra jogosultak között vannak olyanok is, akiknek magasabb összegű ellátást jelentett az ez év január 1-jétől hatályos törvényi változás. Ők - szeptember 1-jéig visszamenőleg - a magasabb összegű ellátást fogják megkapni. Ez a változás összesen 8827 főt érint.
A Parlament által most elfogadott módosítás azonban nem érinti azokat, akiknek a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátása illetve az özvegyi nyugdíja 2012. január 1-jét követően került megállapításra. Számukra a teljes összegű rokkantsági, rehabilitációs ellátás mellett csak 30%-os mértékű özvegyi nyugdíj folyósítható.
A rokkantsági rendszer átalakításának egyik legfontosabb célja, hogy a megváltozott munkaképességűek közül azok, akik dolgozni tudnak, minél többen részesülhessenek komplex rehabilitációban és ezáltal visszatérhessenek a munkaerőpiacra.
Célzott adócsökkentések
A munkáltatói terhek csökkentését, a vállalkozási környezet javítását célzó törvénymódosításokat fogadott el hétfőn az Országgyűlés a kormány munkahelyvédelmi akciótervének megvalósítása érdekében. A képviselők 298 igen szavazattal, 6 nem ellenében és 40 tartózkodás mellett fogadták el Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter előterjesztését.
A parlament döntése a 25 év alatti és az 55 év feletti munkavállalóknak, továbbá a munkába visszaálló kismamáknak, a képzettséget nem igénylő munkakörben foglalkoztatottaknak, valamint a tartósan munkanélkülieknek kedvez, akik után a munkáltatók csökkentett mértékű szociális hozzájárulási adót, illetve szakképzési hozzájárulást fizethetnek. A Ház emellett lehetőséget adott a pénzforgalmi szemléletű áfafizetésre, és megemelte az alanyi adómentesség értékhatárát is.