Tanárképzés: visszaáll az osztatlan kétszakos rendszer
A tanárképzés visszaáll az egyciklusú, osztatlan kétszakos rendszerre, és megduplázódik a gyakorlati képzési idő jövő szeptembertől - tájékoztatta az oktatási államtitkárság hétfőn az MTI-t.
Dátum: 2012-10-01 18:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184891
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:21:49.196642, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány közelmúltban hozott döntése alapján fontos újdonság, hogy a gyakorlati képzési idő az eddigi fél évről egy évre nő. A képzés első három évében a szakterületi követelmény azonos, a harmadik év végén az általános iskolai (4+1) és a középiskolai (5+1) tanárképzés szétválik. A rendelkezés 2013. szeptember 1-jével lép hatályba - írták.
Az államtitkárság kiemelte: a változás alapvető célja a tanári szakma professzionalizálása, a hivatástudat elmélyítése. A képzés minőségének javítását szolgálja a szaktudományos és a pedagógiai-pszichológiai felkészültség egységének megteremtése, a gyakorlati képzési idő növelése - tette hozzá.
Kitértek arra, hogy a pedagógusképzés Magyarországon a magyar felsőoktatás egyik legnagyobb képzési ága. A tanárképzés átalakításának a szakma által régóta várt lépése az osztatlan, kétszakos képzés helyreállítása. A közismereti tanárszakokon kizárólag osztatlan képzésben lehet tanulni a jövőben, míg a szakmai, művészeti tanárképzésben az osztott és az osztatlan képzés is választható lesz.
Az előzményeket felidézve utaltak arra, hogy a tanárképzésben 2005-ben az egységes, osztott képzési rendszer bevezetésekor az átalakítást két elv vezette: a tanári szakma és képzés presztízsének növelése, továbbá annak az egymásra épülő képzési ciklusok rendszerébe illesztése. A bevezetés óta eltelt hét esztendőben bebizonyosodott, hogy a rendszer semmilyen téren nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket - áll a közleményben.