Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Élelmiszerbiztonsági stratégiát dolgoz ki a VM

A Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerbiztonsági stratégiát dolgoz ki. A dokumentum célja, hogy meghatározza azokat a lépéseket és eszközöket, amelyeken keresztül a fogyasztók egészségének védelme a jövőben is hatékonyan megvalósítható - írja keddi közleményében a tárca.


Dátum: 2012-10-02 10:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184909
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:21:55.649083, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A stratégia kiemelt célja, hogy tovább csökkenjen az élelmiszer-eredetű megbetegedések, azon belül a háztartásokban bekövetkező fertőzések száma. Cél továbbá, hogy a tisztességtelen vállalkozások kiszűrésével és a fogyasztói tudatosság javításával hatékonyan megelőzhetőek legyenek az állampolgárok egészségét veszélyeztető, illetve a tetemes anyagi és erkölcsi károkat okozó botrányok, amelyek a magyar élelmiszerek hazai és nemzetközi jóhírét is csorbítják. Az élelmiszerbiztonság jelenlegi helyzete alapján hazánk – az Európai Unió számos más országához hasonlóan – a világ legbiztonságosabb helyei közé tartozik.

A Vidékfejlesztési Minisztérium a társadalom minden érintett csoportját be kívánja vonni a stratégia megalapozásába: a fogyasztókat, az élelmiszerlánc vállalkozásait (a mezőgazdaságtól kezdve a feldolgozóiparon keresztül a kereskedelemig és a vendéglátásig), majd ezt követően a Magyar Tudományos Akadémia és más kutatással foglalkozó intézmények szakembereit. A fogyasztói és vállalkozói véleményeket, javaslatokat a www.elelmiszerbiztonsagistrategia.hu, illetve a www.elelmiszerlanc.kormany.hu  honlapon október végéig várják.

Kapcsolódó elemek