Családbarát munkahely - ismét leht támogatásra pályázni
Újra meghirdette a Családbarát munkahely pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúsági ügyekért felelős államtitkársága - jelentette be Fülöp Attila, a tárca helyettes államtitkára kedden Budapesten egy sajtótájékoztatón.
Dátum: 2012-10-02 15:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184924
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:22:01.105807, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kedden indult második pályázat kerete 23 millió forint, egy nyertes legfeljebb 2 millió forinthoz juthat. Az új pályázaton olyan családbarát programokkal lehet indulni, amelyek elősegítik a munka és magánélet összeegyeztetését, a családi, magánéleti és munkahelyi kötelezettségek összehangolását. A pályázók három - kis-, közepes és nagyvállalati -kategóriában, illetve költségvetési intézményként indulhatnak.
Magyarországon nincsenek olyan családbarát munkahelyi gyakorlatok, amelyeket mások is átvehetnének - vázolta a körülményeket a Nemzetgazdasági Minisztériumot képviselve Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetéért felelős miniszteri biztosa. Rámutatott: a munkahely és a család összhangját biztosító munkahelyhez a munkavállalók sokkal lojálisabbak. A miniszteri biztos arról is szólt, hogy az állam megosztja a családbarát munkahellyel a költségeket: a 25 év alatti és az 55 év feletti munkavállalókat alkalmazók adókedvezményben részesülnek.
Az egyik tavalyi nyertes XVI. kerületi önkormányzat alpolgármestere, Kovács Raymund példaként említette azt, hogy a gyermekes dolgozók - iskolaidőben - elsőbbséget élveznek a szabadság kiadásánál. Nyáron pedig az önkormányzati alkalmazottak gyerekeire - két hétig - pedagógus felügyel, és foglalkozásokat tart nekik. Egy gyerek költsége heti 3 ezer forint volt.
A pályázat nyertesei ezúttal is jogosulttá válnak - egy évig - a Családbarát munkahely” cím használatára is, a támogatási szerződésben meghatározott feltételek szerint. Ez a cégnek előnyös marketinggel párosul. A pályázatok benyújtásának határideje november 5.