Nem jelölteti magát újra az EPP alelnöki tisztségre a kormányfő
Orbán Viktor nem jelölteti magát újra az Európai Néppárt (EPP) alelnöki tisztségére - tájékoztatta a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán.
Dátum: 2012-10-03 09:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184943
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:22:08.212918, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Havasi Bertalan közölte: a döntés fő oka, hogy a magyar miniszterelnököt nemrégiben ismét megválasztották a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnökének, és a kormányfői munka mellett erre a megbízatására kíván az eddigieknél is jobban koncentrálni.
Az EPP-t 1976-ban hozta létre az Európai Közösség 7 országának 11 kereszténydemokrata pártja, jelenleg már több mint 70 európai kereszténydemokrata és konzervatív pártot tömörít. Az Európai Parlamentben az EPP-nek van a legnagyobb - 271 tagú - frakciója. A Fidesz 2002 óta teljes jogú tagja a szervezetnek. Orbán Viktor az EPP 2002. októberi kongresszusa óta a szervezet egyik alelnöke.
A Demokratikus Centrumpártok Internacionáléja (CDI) - ma is használt korábbi nevén Kereszténydemokrata Internacionálé - a világ keresztény, humanista nézeteket valló politikai pártjait és szervezeteit tömöríti. A szervezet európai szárnya az EPP. A Fideszt 2001-ben vették fel a CDI-be, Orbán Viktor azóta a szervezet alelnöke. Orbán Viktort idén szeptember 21-én, Rómában választották meg újra a CDI alelnökének.