Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány akarata erősebb a közvélemény ellenszenvénél

"Úgy látszik, egyes kormányzati körök akarata még a közvélemény ellenszenvénél is erősebb" - írja a lakáshitellel kapcsolatos közleményében az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség.


Dátum: 2003-07-18 15:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12826
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:32:47.924802, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nyári szünet közepén, nem sokkal az állami támogatású lakáshitelek feltételeinek enyhe lerontása után, kormányzati körök kilátásba helyezték a lakáshitelhez nyújtott adókedvezmények megvonását a költségvetés egyensúlyának visszaállítása érdekében. Megállapíthatjuk tehát, hogy nem volt indokolatlan az ügyfélroham a hitelintézeteknél és a földhivataloknál pár héttel ezelőtt. Az emberek jól sejtették, ha a szocialista kormány elkezdi megváltoztatni a kedvezményes hitelek feltételeit, akkor hamarosan a kedvezményekről már csak múlt időben lehet beszélni. A lakáshitel lehetőségek csökkenése egyenesen arányos a kormány hitelének csökkenésével az új lakásra vágyó fiatalok körében. A kormány ígéretei között másfél éve a lehetőségek bővítése szerepelt. Ezzel szemben azóta csak szűkítettek és a jövőben is csak szűkíteni akarnak.

Hiába bukott meg az állami támogatású lakáshitelek feltételeinek legutóbbi változtatásakor a kedvezménymegvonások jelentős része. Úgy látszik, egyes kormányzati körök akarata még a közvélemény ellenszenvénél is erősebb. A nyári időszakban kívánják az adókedvezményeket megvonni, így számítva kisebb ellenállásra. A lakáshitelek igénybevétele ma az egyik legjelentősebb segítség a fiataloknak komfortos otthonuk megteremtésében. A gyermekvállalás és családalapítás alapja sokszor csak a hitel segítségével megvásárolt lakás lehet. De az életszínvonal-növelő hatáson kívül általánosan elfogadott a lakásépítések gazdasági teljesítménynövelő hatása is. Amelyik kormány tehát ezen kíván megtakarítani, saját jövőjét éli föl.

Budapest, 2003. július 18.

Rétvári Bence

Elnök

OS - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek