Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kubatov: Köszönjük, jól vagyunk!

Egyre inkább az a tendencia, hogy a Fidesz támogatása családi hagyománnyá válik: sok fiatal lesz a támogatónk azért, mert a szülei is Fidesz-tagok, vagy az eddigi kampányok segítői voltak - nyilatkozta Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója a Demokratának. A kormánypárti politikus szerint az előzetes választási feliratkozás nem jelent plusz terhet a választóknak, s azzal, hogy az eddigi kétfordulós helyett egyfordulós lesz az országgyűlési választás, tovább egyszerűsödik a választók dolga. A nagyobbik kormánypárt igazgatója szerint kemény és folyamatos munka nélkül nincs siker.


Dátum: 2012-10-03 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184952
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:22:11.498006, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kubatov Gábor a hetilapnak az előzetes választási regisztráció kapcsán arról beszélt, számos oka van, amiért helyesnek tartják ennek bevezetését, hiszen az adatok szerint a 2006-os országgyűlési választásoknál harmincezer ember azért nem tudott a szavazati jogával élni, mert nem, vagy tévesen szerepelt a névjegyzékben. Hozzátette: az is előfordult, hogy elhunytak is szerepeltek a választási névjegyzékben, amely visszaélésekre adott lehetőséget, és ez évek óta állandó vitatémát jelentett.

A pártigazgató arról is beszélt, látva a taglétszám alakulását, a tagdíjfizetési morált és a kongresszusokon való részvételt, a Fidesz készen állna akár egy holnapi választásra is. Kubatov Gábor ehhez kapcsolódóan megjegyezte: egyre inkább az a tendencia, hogy a Fidesz támogatottsága családi hagyománnyá válik, sok fiatal lesz a párt támogatója azért, mert a szülei is Fidesz-tagok, vagy az eddigi kampányok segítői voltak.

A fideszes honatya szerint kemény és folyamatos munka nélkül nincs siker. A pártnak a választókkal és a szimpatizánsokkal tartania kell a kapcsolatot, kérni kell véleményüket, támogatásukat az országos ügyekben. Kubatov Gábor úgy véledett: a Fidesz egyetlen fegyvere az, hogy tagjai összetartó közösséget alkotnak és közösen tesznek meg mindent a hazáért.

Kapcsolódó elemek