Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Áttekintik a közfoglalkoztatás tapasztalatait

Kormányülésen tekintik át a közfoglalkoztatási program egy évének tapasztalatait, és javaslatokat is megfogalmaznak a területet érintő jogszabályok korrekciójára - jelentette be Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten.


Dátum: 2012-10-03 12:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184955
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:22:12.613791, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hoffmann Imre az Alapjogok és közfoglalkoztatás című műhelybeszélgetésen elmondta: a témát már a nyáron megtárgyalták a helyi munkaügyi hivatalokkal, a héten pedig az összes polgármesternek levelet írnak, érdeklődve a közfoglalkoztatási program helyi tapasztalatairól, hogy 2013-ra tervet tudjon készíteni a tárca. Közölte, a polgármestereknek 39 helyszínen tartanak képzést a közfoglalkoztatásról.

A helyettes államtitkár szólt arról: az önkormányzatok és azok szövetségeinek visszajelzései alapvetően pozitívak a közfoglalkoztatásról. Meglátása szerint a közfoglalkoztatás a munkaerőpiacra történő visszavezetés fontos eleme, mert ennek keretében az érintettek "védett környezetben kipróbálhatják képességeiket".

Hoffmann Imre véleménye szerint kiemelkedő a mezőgazdasági projektek jelentősége a kistérségi munkaprogramokban. Rámutatott arra: akik nehezen találnak munkát, azok szeptembertől részt vehetnek képzésekben. Célként fogalmazta meg, hogy a 20-64 éves emberek 75 százalékának legyen munkája 2020-ig, ez a mutató jelenleg 60,7 százalék.

Kapcsolódó elemek