Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kövér: Az apátia ellen a fiatalok tehetnek

"A kérdés inkább az, hogy abban a rengeteg információban, ami naponta ránk zúdul, megtaláljuk-e a fontosat és érdeklődünk-e a jövőnkről folyó döntéshozatal iránt" - hangsúlyozta Kövér László házelnök megnyitó beszédében a gyermekek világnapja alkalmából idén második alkalommal megrendezett Magyar Gyermek- és Ifjúsági Országgyűlésen a Parlament Felsőházi termében, szerdán.


Dátum: 2012-10-03 14:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184962
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:22:15.291171, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A belföldi településekről és a határon túlról mintegy kétszázötven diák érkezett és tette fel kérdéseit az adott témában illetékes miniszternek, államtitkárnak. A válaszokat a házszabály szerint szavazásra bocsátották, ha az interpelláló diák nem fogadta el, de a házszabálytól eltérően megszavaztatták az elfogadott válaszokat is.

Az Országgyűlés elnöke köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a vitától – különösen a parlamenti vitáktól -, ma hazánkban sokan idegenkednek. Ezt Kövér László egyrészt azzal indokolta, hogy a rendszerváltás előtt, bár működött az Országgyűlés, azonban viták nem nagyon voltak a törvényekről. Másrészt a demokratikus átalakulást követő parlamentekben a sokszor parttalannak tűnő viták nem a konstruktivitást, hanem a békétlenséget fejezték ki – fogalmazott. „Holott a vita jó és hasznos, mert különbözőségünkből fakadóan a konfliktus természetes” – vélekedett a házelnök, hozzátéve: a valódi kérdés az, hogy ezeket a konfliktusokat hogyan tudják feloldani. Ebben az értelemben a vita, a közös szándék, bölcsesség és megegyezés kialakításának az eszköze – mutatott rá.

A magyar parlament működését jellemezve az Országgyűlés elnöke kifejtette, hogy hazánk törvényhozásában nem jellemző a tettlegesség sok más parlamenttel szemben, de felidézte azt is, hogy 1912-ben Tisza István akkori házelnökre egy ellenzéki képviselő rálőtt az ülésteremben. A golyó nyoma a mai napig látható a pulpitus faborításán.

„Nincs arra garancia, hogy a legfelkészültebb és legtisztességesebb emberek viseljenek hivatalt, azonban a demokrácia legnagyobb értéke az, hogy a hibák kijavíthatók” – utalt a házelnök a képviselők leválthatóságára. Szavai szerint ez a korrekciós mechanizmus emeli a demokráciát más politikai rendszerek fölé.

Az Országgyűlés nyilvánosságával kapcsolatban Kövér László aláhúzta: ma már nem az a kérdés, hogy a parlamenti munkáról szóló hírek eljutnak-e minden szavazó polgárhoz, hiszen ezt az újságok, a televíziós közvetítések és az internet szavatolják. A kérdés inkább az, hogy abban a rengeteg információban, ami naponta ránk zúdul, megtaláljuk-e a fontosat, és érdeklődünk-e a jövőnkről folyó döntéshozatal iránt – mutatott rá. „Az apátia, a beletörődés, a lelki rabság és a restség ellen mi, parlamenti képviselők, nem sokat tudunk tenni, ez inkább Önökön, leendő választópolgárokon múlik, ezért is fontos, hogy ma itt köszönthetem Önöket” – fogalmazott Kövér László.

A házelnök köszöntőjét követően interpellálhatták a diákok a jelenlévő államtitkárokat, Szalai Annamáriát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökét, és Balog Zoltán emberi erőforrásokért felelős minisztert a legkülönbözőbb témákban.

Több pályázatot indított a kormányzat a feltalálók támogatására

Fónagy Jánost, a Nemzeti fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkárát többek közt arról kérdezték, hogy hogyan szándékozik a kormány a magyar feltalálókat és találmányaikat támogatni. Az államtitkár válaszában kiemelve a szellemi tulajdon védelmének jelentőségét elmondta, hogy a költséges szabadalmi eljárásokra sok fiatal feltalálónak nincs pénze, éppen ezért a kormány folyamatosan ír ki pályázatokat kifejezetten az ipari jog védelmének elérésének támogatására.

Ez mintegy 200 millió forintos pályázati keret. Másrészt azonban nem elég kitalálni valamit, azt meg is kell valósítani – fogalmazott, hozzáfűzve: gyártót kell találni, piacra kell vinni a terméket, majd értékesíteni kell azt. Ezért a kabinet e terület támogatására mintegy 2 milliárd forint értékű pályázatot indított el.

Tállai: E cselekmények visszaszorítása kiemelt cél

Tállai András, a Belügyminisztérium (BM) államtitkára az iskolai erőszak megfékezését célzó kérdésre válaszában kifejtette: Magyarország Alaptörvénye egyértelműen kimondja, hogy minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. A jelenlegi kormány e szellemben végzi munkáját – vélekedett az államtitkár. Ezzel összefüggésben hangsúlyozta: e sajnálatos társadalmi jelenség mértéke az elmúlt három évben nem növekedett, de e cselekmények visszaszorítása kiemelt cél, amihez azonban jelentős összefogásra van szükség.

Ugyanakkor Tállai András felhívta a figyelmet arra is, hogy 2012-ben fogadta el a parlament azt a törvényt, amely lehetővé teszi az iskolafenntartó számára, hogy a rendőrség segítségét kérje az oktatási intézmény rendjének fenntartása érdekében.

Soltész: Kiemelt fontosságú a csángó magyarok támogatása

Soltész Miklóst, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkárát többek közt arról kérdezték, hogy hogyan kívánja a kabinet a csángó magyarok oktatását támogatni. Az államtitkár válaszában elmondta: nagyon fontos a kormánynak, hogy a csángó magyarokat külön is támogassa, melynek egyik fő eszköze a Bethlen Gábor Alapkezelő szórványmagyarságra vonatkozó támogatási rendszere.

Mindezek mellett a Határtalanul! Program keretében eddig mintegy 12 ezer fiatal utazhatott hazánkból a határon túlra, illetve a határainkon túlról belföldre – emelte ki Soltész Miklós.

Balog: A határon túli magyarokat is képviselni fogják

A Bakó (Bacau) megyei Klézséről érkezett tanuló arról kérdezte Balog Zoltánt, hogy ki képviseli a moldvai magyarokat a magyar Parlamentben.

Kapcsolódó elemek