Horvát kormánydöntés alapján magyar kézbe kerülhetnek a jelsai szállodák
Az INA-MOL szerződéskötés árnyékában csütörtökön a horvát kormány zárt ülésen engedélyezte, hogy magyar kézbe kerülhetnek a közép-dalmáciai Hvar-sziget Jelsa városkájának szállodái - írta pénteki számában a Slobodna Dalmacija című spliti napilap.
Dátum: 2003-07-18 16:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12828
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:32:48.520554, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar Dalmácia Holiday Kft. tulajdonában levő Aquamarin nevű horvát cég még ez év áprilisának második felében az egyedüli pályázó volt a jelsai szállodarészvények 86,1 százalékának eladására kiírt nemzetközi tenderen, a horvát kormány mindeddig elhúzódott
döntését késleltette azonban az idegenforgalmi miniszter. Az Aquamarin árkínálata a jelenleg 1258 ágyas 1 három és 2 két csillagos jelsai szálloda valamint egy apartmantelep részvényei 81 százalékának 32 százalékkal névérték feletti megvételére 28 millió kuna (l milliárd forint) volt, 2,3 millió kunával több a kikiáltási árnál és 30 millió kunás adósságvállalás.
A vételárat hajlandók a kormánydöntés által zöld fényt kapott szerződéskötéstől számított 30 napon belűl készpénzben kifizetni. A Dalmácia Holiday tulajdonában van a Danuvius Marina d. o. o. is, amely június derekán megnyitotta az 5 millió eurós ráfordítással épült, az egész Adrián legdrágább felszerelésű tribunji jachtkikötőt és lerobbant szállodákat vásárolt Primostenben. Pénteki horvát lapvélemények szerint a primosteni szállodákkal kapcsolatban a magyar tulajdonosok becsületsértési pert indítottak néhány őket hosszabb ideje alaptalanul támadó ottani községi előljáró ellen.
MTI - fidesz.hu