Németh: Indokolt, hogy újból napirendre tűzzék a kérdést
A magyar kormány kezdeményezni fogja, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem román állami finanszírozásának kérdése kerüljön fel a román-magyar vegyes bizottság következő ülésének napirendjére - jelentette ki az MTI-nek Marosvásárhelyen Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Dátum: 2012-10-03 15:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184965
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:22:16.503047, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Orbán Viktor miniszterelnök kíséretében Marosvásárhelyen tartózkodó politikus emlékeztetett, hogy a Sapientia román állami finanszírozásának kérdése több román-magyar közös kormányülésen is felmerült.
"A román kormány kilátásba helyezte, hogy ha megtörténik a Sapientia akkreditációja, kész megállapodást kötni a magyar féllel a román állami finanszírozásról" - mondta az államtitkár.
Németh Zsolt úgy vélte: tekintettel arra, hogy egy romániai intézményről van szó, amelyben román állampolgárságú diákok tanulnak, indokolt, hogy újból napirendre tűzzék a kérdést. Ezt szerinte az is aktuálissá teszi, hogy az oktatási intézményt a közelmúltban akkreditálták, és az is, hogy a magyar állam is kiemelt fejlesztési támogatásban részesíti az egyetemet.