Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A cél az, hogy ne az állampolgárok, hanem az ügyiratok utazzanak"

Az országban eddig egyedülálló módon egy napon 148 települési önkormányzattal kötött megállapodást a járási kormányhivatalok kialakításáról a Somogy Megyei Kormányhivatal szerdán - közölte a kormányhivatal az MTI-vel.


Dátum: 2012-10-03 17:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184978
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:22:21.147502, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közlemény szerint a most aláírt - az országban az elsők között létrejött - járási megállapodásokat az elkövetkező hetekben a többi is követi, az egyeztetések a települési jegyzők és a már kinevezett nyolc járási biztos közreműködésével folyamatosak. A megállapodásokat október 31-ig kell megkötni mind a 245 somogyi településsel.

2013 januárjával a járási kormányhivatalokhoz kerülnek a jegyző hatáskörébe tartozó államigazgatási, valamint a megyei kormányhivatalok szakigazgatási szerveinek kistérségi kirendeltségeinek, ügyfélszolgálatainak, irodáinak feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek - emlékeztetett közleményében a kormányhivatal.

A tájékoztatás szerint Somogy megyében nyolc járás és járási hivatal lesz: Barcs, Csurgó, Fonyód, Kaposvár, Marcali, Nagyatád, Siófok és Tab, négy helyen - Balatonföldváron, Lengyeltótiban, Igalban és Kadarkúton - pedig járási kirendeltség. Okmányiroda 13 helyen lesz a megyében: Kaposváron, Nagybajomban, Marcaliban, Barcson, Csurgón, Nagyatádon, Fonyódon, Lengyeltótiban, Balatonbogláron, Balatonlellén, Balatonföldváron, Siófokon és Tabon. Települési ügysegédeket 55 hivatalban foglalkoztatnak, ők azokon a településeken intézik majd az állampolgárok ügyeit, ahol nincs önálló önkormányzati hivatal.

"A megye valamennyi állampolgára számára adott lesz a gyors és hatékony ügyintézés. A cél az, hogy ne az állampolgárok, hanem az ügyiratok utazzanak" - áll a kormányhivatal közleményében.

Kapcsolódó elemek