Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Összefogás a nemzeti parkok népszerűsítése érdekében

A nemzeti parkok turisztikai kínálatának fejlesztését, a látogatók számának növekedését, valamint a belföldi- és az ökoturizmus erősítését várja Illés Zoltán a The Boston Consulting Group (BCG) és a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) együttműködésétől - közölte a szaktárca.

Dátum: 2012-10-04 08:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=184990
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:22:25.358162, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A VM szerdai közleménye szerint a környezetügyért felelős államtitkár sajtótájékoztatón elmondta: szükség van arra, hogy a nemzeti parkok kínálatát még vonzóbbá tegyék a turisták, a családok számára annak érdekében, hogy minél többen megismerhessék Magyarország egyedülálló természeti kincseit. A javaslatok megvalósítása 170 millió forintba kerülne.

A BCG partner és ügyvezető igazgatója pedig ismertette: a nemzeti parkok 2009-ben érték el a legnagyobb látogatottságot, az akkori 1,4 milliós látogatásszám tükrözte, hogy milyen mértékű volt az érdeklődés a különleges természeti értékek iránt. Azóta ezt a számot évről-évre tartják az igazgatóságok. Juhász László kiemelte: az együttműködés célja az volt, hogy a következő 3 évben, vagyis 2015-re a nemzeti parkok látogatásszáma elérje a 2 milliót.

Az üzleti tanácsadó cég társadalmi szerepvállalás keretében ajánlotta fel a tárcának, hogy ellenszolgáltatás nélkül segít kidolgozni egy koncepciót, amelynek köszönhetően növelhető a nemzeti parkok látogatottsága, és szélesebb körben népszerűsíthető a környezettudatos gondolkodás fontossága.

A BCG összesen tíz kezdeményezésben foglalta össze azokat a stratégiai elemeket, fejlesztéseket, melyeknek segítségével a nemzeti parkok népszerűsége, vonzereje nagymértékben megnövelhető. A javaslatok között szerepel egyebek mellett egy egységes, a nemzeti parkok kínálatát és aktuális programjait bemutató élmény-centrikus weboldal kialakítása, az igazgatóságok egyedi, kiemelt értékeinek erősítése, a turisztikai szervezetekkel való szorosabb együttműködés vagy például a nemzeti parkok saját termékeinek népszerűsítése. Az elemzés nagy hangsúlyt fektet a környezettudatos nevelésre, kiemelten foglakozik azzal, hogyan lehet a gyerekek körében népszerűsíteni a nemzeti parkok nyújtotta lehetőségeket, a környezetvédelmet és a természet szeretetét.

Kapcsolódó elemek