Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felderítő századot ajánlott fel a Magyar Honvédség

Egy 150 tagú felderítő századot ajánlott fel a Magyar Honvédség a NATO gyorsreagálású egységéhez - tudta meg az MTI pénteken a Honvédelmi Minisztérium magát megnevezni nem kívánó illetékesétől.


Dátum: 2003-07-18 17:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12831
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:32:49.446970, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A NATO főparancsnokság a következő hónapok során tisztázza a szövetséges országokkal, hogy mely egységek kerülhetnek a szövetség gyorsreagálású egységének kötelékeibe.

A belgiumi Mons közelében fekvő NATO főparancsnokságon (SHAPE) szerdán tartott első megajánlási értekezleten a magyar nemzeti képviselet részéről Buczkó Imre ezredes tette meg a Magyar Honvédség felajánlását.

Buczkó Imre az MTI-nek csütörtökön Brüsszelben nyilatkozva elmondta, hogy a szövetséges országok megtették felajánlásaikat, s ezek a kontingensek konkrét képességeiket tekintve számos ponton átfedik egymást.

A magyar felajánlás szerint a magyar csapategység további alapos felkészülés és felszerelés után a gyorsreagálású egység második váltásába tudna bekapcsolódni, tehát valamikor a jövő év első felében.

A SHAPE szerdai közlése szerint az értekezleten tett felajánlásokból a NATO gyorsreagálású egységének első két váltása már összeállítható, készenlétben 2003. október 15-től 2004. június 30-ig lennének.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek