Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kína: elhunyt a kínai hosszú menetelés egyik tábornoka

Élete 100. esztendejében elhunyt Szun Ji (Sun Yi) tábornok, a kínai hosszú menetelés, majd a japánok elleni harcok résztvevője. Szun Ji július 5-én hunyt el Pekingben, de a gyászhírt csak pénteken jelentette be az Új Kína hírügynökség.


Dátum: 2003-07-18 17:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12832
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:32:49.751341, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kínai Nemzeti Párt (Kuomintang) és a kínai kommunisták polgárháborúja során a kommunista hadsereg 1934-ben kitört a nacionalisták bekerítéséből, és átvonult Sanhszi (Shanxi) tartomány északi részébe. 12 500 kilométeres utat tett meg, 24 folyón, 18 hegységen kelt át, közben számtalan ütközetben összecsapva a nacionalisták csapataival. Szun a hosszú menetelés, majd 1937-től a II. világháború végéig a japán megszállók elleni harc egyik vezetője volt.

A Kínai Népköztársaság kikiáltása után a hadsereg egyik főparancsnoka lett, s a kínai Népi Politikai Konzultatív Tanács - az Országos Népi Gyűlés (a parlament) mellett működő, népfront jellegű testület munkájában vett részt - írta az AP hírügynökség.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek