Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormányhivatalokban már készülnek a járási rendszerre

Közel 3 milliárd forint értékű fejlesztés zajlik jelenleg a területi közigazgatás-fejlesztéséhez kapcsolódóan az Új Széchenyi Terv keretében. Az államigazgatás, a kormányhivatalok, az ügyfélszolgálatok gőzerővel készülnek a további változásokra, fejlesztésekre - közölte portálunkkal csütörtökön a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).


Dátum: 2012-10-04 15:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=185026
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:22:38.347131, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tájékoztatásuk szerint a kormányhivatalok szervezetfejlesztése 2,1 milliárd forint, az ügyfélszolgálati munka fejlesztésére 500 millió forint, a járási hivatalok feladatellátásának támogatására 300 millió forint értékű projektek megvalósítását koordinálja a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Nemzeti Államigazgatási Központ és a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal. A fejlesztéseket uniós források teszik lehetővé.

Mint ismert, a Kormány az elmúlt húsz év legátfogóbb közigazgatási reformját hajtja végre. Az újjászervezés egyik legjelentősebb területe, a területi közigazgatás átszervezése, amelynek eddigi legjelentősebb állomása volt a megyei és fővárosi kormányhivatalok megalakulása és a kormányablakok megnyitása 2011 januárjában.

Országszerte összesen 29 helyen működik kormányablak jelenleg, ahol már közel félmillió ember ügyintézését segítették eddig. A kormányablakok helyszíneinek száma azonban a tervek szerint 2014-re 300-ra bővül, így az egész országban közelebb kerül az ügyintézés az állampolgárokhoz. Az ott elintézhető ügyek száma is megsokszorozódik, több mint 2000 ügyet lehet majd intézni egy egyablakos ügyintézésnek köszönhetően. Az állampolgárok - különösen a vidéken élő emberek - számára ugyancsak egyszerűsítést, az ügyintézés elérhetőségét szolgálják majd 2013-tól a járási (fővárosi kerületi) hivatalok is.

A területi közigazgatásban végbemenő változások, az új feladatmegosztás, és az ügyfelek iránt maximálisan elkötelezett, szolgáltató típusú közigazgatás kialakításához a jogszabályi környezet megváltoztatásán túl nagy szükség van szervezeti fejlesztésekre is. A most indított projektek ezt a célt szolgálják.

A Kormányhivatalok szervezetfejlesztése kiemelt projekt keretében átvilágítják és fejlesztik a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezetét. Felmérik az ellátandó állami feladatokat, a szervezeti működést, a személyi állományt. Mindezzel az állampolgárok elégedettségének és a közigazgatás belső hatékonyságának növelése a cél. A projekt eredményeként a kormányhivatalok feladatellátásának minősége, valamint a szakmai és gazdasági hatékonyságnak további javulása várható 2013 decemberére.

A kormányablakok egyre bővülő száma és az ott elérhető egyre bővülő szolgáltatások miatt különösen nagy hangsúlyt fektet a Kormány az ügyfélszolgálati munkatársak kiválasztására és képzésére. Az Ügyfélszolgálati élethelyzetek, eljárások kidolgozása projekt célja ezért egy olyan új megközelítésű ügyintéző/ügyfél-kiszolgálási rendszer kialakítása, amely alkalmas arra, hogy az állampolgárok leggyakrabban előforduló ügyeiket, ügycsoportjaikat élethelyzet köré csoportosítva gyorsan, hatékonyan intézhessék.

A projekt során felmért ügyfélszolgálati élethelyzetek és ennek alapján kidolgozott eljárások ismerete elengedhetetlen a kormányablakban dolgozó munkatársak ügyfélbarát, felkészült, hatékony, valóban az ügyfeleket szolgáló ügyintézéshez. Így az ügyfélszolgálatok munkájának fejlesztése szorosan kapcsolódik a kormány közigazgatás-fejlesztési törekvéseihez. Gyakori ügyfélszolgálati élethelyzeteket, eljárásokat tartalmazó tudásmenedzsment-szolgáltatást és tudásbázist hoznak létre, amelytől a kormányzati ügyfélszolgálatok, pl. a kormányablakok szolgáltatásainak további javítását várják. A program hatékonyan segíti egyrészt az ügyfélszolgálaton dolgozó munkatársak mindennapi munkavégzését, másrészt a jogkereső állampolgárok tájékozódását.

A járási államigazgatási rendszer kialakításának megtervezése projekt keretén belül egyes államigazgatási feladatoknak a települési önkormányzatoktól a járási hivatalokhoz történő telepítését, valamint az államigazgatás járási szintű szerveinek kialakítását segítik elő. A járások kialakításának elveiről és az előkészítés feladatairól tavaly szeptember 1-jén döntött a Kormány, majd az Országgyűlés idén júniusban fogadta el a járások kialakításáról szóló 2012. évi XCIII. törvényt. Mindezek alapján 2013 januárjától országszerte 175 járási, a fővárosban pedig 23 kerületi hivatal kezdi meg működését.

A Kormány júliusban fogadta el a járási (a fővárosban kerületi) hivatalokról szóló rendeletet, amelyben azok felállítását, működését és illetékességi körét szabályozzák. A fővárosi és megyei kormányhivatal szervezeti egységeiként működő 175 járási és 23 kerületi hivatal az államigazgatási ügyeket veszi át a településektől és a kerületektől, tehát ezekben intézik majd a gyermekvédelmi, gyámügyi és egyes szociális ügyeket, ide tartoznak majd az okmányirodák, továbbá a munkaügyi és népegészségügyi kirendeltségek is - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek